Nagyvilág

Magyarul tanulnak a szerbek a magyar útlevélért

Rárepültek a szerbek egy tágra tárt kiskapura: magyar állampolgárságú felmenőért és középszintű magyar nyelvtudásért cserébe magyarrá válhatnak. A honosítás problémáiról az illetékes államtitkárság is tud, de egyelőre nem közöltek olyasmit, hogy szigorítanának a nyelvi teszten. Ki nyer az egészen a legnagyobbat? A szerbiai nyelviskolák, ahol magyart is oktatnak.

Szerbek sokasága állt neki megtanulni a nehéz és különleges magyar nyelvet, hogy így állampolgárságért folyamodhasson – írja az Mno.hu. A honosítás folyamata ugyanis úgy működik, hogy az illetőnek bizonyítania kell, hogy a felmenői között volt magyar állampolgár és hogy középszinten beszéli a nyelvet. Az első kritérium nem nehéz a Trianon előtti Magyarország Délvidékén sok szerb élt, sokaknak lehetnek így magyar állampolgárságú felmenői (sőt a Vajdaság 1941-45 között szintén Magyarországhoz tartozott).

A Magyar Nemzet online kiadása szerint először a belgrádi Mondo nyelviskola kezdte el az oktatást. Az Al Jazeera is készített riportot a jelenségről, eszerint telítve vannak a kurzusok, amik 60 ezer forint körüli dínárba kerülnek. Több mint tíz nyelviskola oktatja a magyart, már Dél-Szerbiában is. Sokan direkt az EU-s útlevél és állampolgárság (és emiatt a schengeni zónán belüli szabad mozgás) miatt tanulják a nyelvet, de akadnak vegyes házasságból születettek is, akik már elfelejtették azt és felelevenítenék.

A nyelviskolák mellett YouTube-csatornákon is lehet tanulni, de a ConversationExchange.com-on is sokan próbálkoznak. Az oldalon, ahol egymást oktatják a nyelvtanulók a saját nyelvükből, több szerbet is talált az Mno, volt, aki már kétszer megbukott az állampolgársági nyelvi teszten, és a többségük menne tovább Nyugatra a magyar útlevelével.

A jelenséggel a szerb média is sokat foglalkozik, 100 ezer kérvényezőről beszélnek, illetve arról, hogy a vajdaságból milyen nagy az elvándorlás. A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte a lapnak, hogy tudnak a szerbiai trendekről, de arról nem írtak, tennének-e ez ellen. Az biztos, hogy nincs arra szabály, hogy hányszor próbálkozhat valaki a kezdetektől változatlan nyelvi teszten. Még az lehet szűrő, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyintézője és az állampolgársági esküt levezető anyakönyvvezető vagy konzuli tisztviselő ellenőrizheti az eskü előtt a nyelvtudást.

Az Mno megjegyzi még, az elvándorlás folyamatos a délszláv háborúk óta, csak Szabadka vidékéről 10 ezren mentek el egy év alatt. Ha ez így marad, Szerbia kétmillió főt veszíthet 2050-ig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik