Nagyvilág

Zűrök egy AirAsia gépen

Air Asia Airbus (air asia, airbus, repülőgép, )
Air Asia Airbus (air asia, airbus, repülőgép, )

Technikai problémák miatt röviddel felszállás után visszafordult az AirAsia X Malajziából Szaúd-Arábiába tartó járata, és órákig körözött a malajziai főváros, Kuala Lumpur felett, mire biztonságosan leszállhatott - közölte vasárnap az olcsó távolsági légi közlekedésre specializálódott AirAsia X nevű társaság illetékese.

Mindössze néhány héttel korábban, tavaly december 28-án az AirAsia Indonéziából Szingapúrba tartó 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén a Jávai-tengerbe zuhant, mindössze negyven perccel a felszállás után. A hatóságok vasárnapi közlése szerint eddig 100 tetemet hoztak felszínre a tengerből.

2001-es megalakulása óta a decemberi volt az első, halálos áldozatokat szedő repülőgép-szerencsétlenség, amely az AirAsia csoport nevéhez köthető.

A vasárnapi incidenst követően Kamarudin Meranun, a társaság ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy az utasszállító automatikus tolóerő-vezérlő rendszere 45 perccel a felszállás után elromlott. Ezután a pilóták kézi tolóerő-vezérlőre váltottak át, és folytathatták volna az utat, mégis úgy döntöttek, hogy visszafordulnak, mivel a tíz óráig tartó repülőútnak még a tizedét sem tették meg.

Meranun hozzátette, az Airbus A330 típusú gépnek ezután négy órán át kellett köröznie Kuala Lumpur felett, hogy megfelelő mennyiségű üzemanyagot égessen el, és megakadályozzanak egy “rázósabb földet érést”. Az igazgató mindenesetre hozzátette: “Ez nem vészhelyzet, és nem biztonsági probléma, hanem csupán elővigyázatossági intézkedés. Számunkra a biztonság a legfontosabb”.

Az ötórás repülőutat követően az utasokkal végül a légitársaság egy másik gépe indult el ismét Dzsiddába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik