Nagyvilág

Nem keresik tovább a lezuhant AirAsia-gép utasait

Az indonéz hadsereg nem keresi tovább a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasait. Az indonéz mentőszolgálat saját hajóival és helikoptereivel folytatja a halálos áldozatok utáni kutatást.

Widodo ellentengernagy, a katonaság kutatási és mentési munkálatokkal megbízott különítményének vezetője azt mondta, azután döntöttek az akció beszüntetéséről, hogy négy napja sikertelenül próbálják a felszínre emelni az utasszállító gép törzsét. Három hadihajót és két katonai helikoptert már kivontak a térségből. Widodo elnézést kért a halálos áldozatok családtagjaitól, amiért képtelenek voltak meglelni az összes holttestet.Az elmúlt két napban semmit nem találtak a kutatás során. 

Az ellentengernagy úgy vélte, hogy a géptörzs nem szükséges a repülőgép lezuhanásának körülményeit felderítő vizsgálathoz. A fekete dobozok adatainak elemzése még tart. Az eddigi ismeretek alapján a katasztrófát szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő. A mentési munkálatok során eddig hetven holttestet találtak. 

A géptörzset a hadseregnek az erős áramlatokkal és rossz látási viszonyokkal küzdő mintegy nyolcvan búvárja próbálta kiemelni nagyjából 30 méteres mélységből. A mentőszolgálatoknak múlt pénteken sikerült behatolniuk a repülőgép roncsaiba, és néhány holttestet felszínre hoztak. 

Továbbra sem tudják pontosan a repülőgép pilótafülkéjének helyzetét, az a feltételezések szerint a törzstől mintegy ötszáz méterre hever. A mentési munkálatokat végzők úgy vélik, a pilóta és a másodpilóta holtteste a fülkében lehet.

Az AirAsia 8501-es számú járata tavaly december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe 162 emberrel a fedélzetén. Az első holttesteket és a farokrészt néhány nappal később találták meg. Január közepén előkerült a gép repülési adatait és a pilótáknak a kabinban folytatott beszélgetését rögzítő két fekete doboz is, nem sokkal később ráleltek a géptörzsre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik