Nagyvilág

Dzsihádistákat tartóztattak le Spanyolországban

A spanyol rendőrség egy összehangolt akcióban letartóztatott péntek hajnalban különböző helyszíneken nyolc olyan gyanúsítottat, akik a bizonyítékok szerint dzsihádista szervezethez tartoznak.

A gyanúsítottak a belügyminisztérium közleménye szerint terrorista cselekmények elkövetésére buzdítottak másokat, valamint embereket toboroztak arra, hogy Szíriában vagy Irakban csatlakozzanak valamely dzsihádista szervezethez. Két további feltételezett dzsihádistát kedden tartóztattak le a Spanyolországhoz tartozó, Marokkóval szomszédos afrikai Ceuta enklávéban. Ők arra készültek, hogy Spanyolországban vagy valamely más európai országban követnek el terrortámadást. Már január 24-én letartóztattak négy embert, aki “ugyanehhez a dzsihádista sejthez tartozott” – közölte szintén a minisztérium.

Tavaly ötven embert tartóztattak le Spanyolországban szélsőséges iszlamista szervezetben való részvétel gyanújával. A idei év elején mintegy hatvan ember volt vizsgálati fogságban terrorizmus gyanújával a spanyol börtönökben egy igazságügyi forrás szerint.

Az AFP francia hírügynökség szerint több más európai országhoz – Franciaországhoz, Németországhoz, Nagy-Britanniához – képest Spanyolországból viszonylag kevesen utaznak Irakba, Szíriába, hogy valamely szélsőséges szervezethez csatlakozzanak. Spanyolországból ezt mintegy százan tették meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik