Nagyvilág

Egy ügynök segítette az Iszlám Államhoz csatlakozó lányokat

A török hatóságok elfogtak egy külföldi ügynököt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három brit diáklánynak segített februárban csatlakozni az Iszlám Államhoz Szíriában.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter az Anatolia hivatalos hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az elfogott ügynök az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban részt vevő egyik ország hírszerzésének dolgozott. Hozzátette, a kérdéses ország nem az Európai Unió tagállama és nem az Egyesült Államok. Cavusoglu azt mondta, a rendelkezésére álló összes információt megosztotta brit kollégájával.

Február 17-én az interneten radikalizálódott három brit diáklány – a 15 éves Shamima Begum, a 17 éves Kadiza Sultana és egy harmadik 15 éves gimnazista, akinek a nevét a családja kérésére nem közölték -, a londoni Gatwick repülőtéren felszállt a Turkish Airlines török légitársaság Isztambulba tartó járatára. Szüleik aznap este jelentették eltűnésüket. A rendőrség gyanúja szerint a lányok – akik barátnők és mindhárman a kelet-londoni Bethnal Green Academy elitgimnázium tanulói – egy közös barátnőjük példáját követték, aki decemberben csatlakozott az Iszlám Államhoz.

A brit hatóságok becslései szerint eddig a szigetország mintegy 600 állampolgára utazott Irakba és Szíriába, hogy ott csatlakozzon a terrorszervezethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik