Nagyvilág

Iszlám Állam-kivégzés: nem volt köze a Moszadhoz az áldozatnak

Az Iszlám Állam legutóbbi videóján kivégzett, Kelet-Jeruzsálemből származó fiatalembernek semmi köze sem volt a Moszadhoz vagy más biztonsági szervezethez - mondta az izraeli védelmi miniszter.

Az izraeli közszolgálati rádió megszólaltatta a kivégzett Mohamed Szaíd Iszmáil Muszallam testvérét, Ahmedet, aki szintén tagadta, hogy Mohamed a Moszad ügynöke lett volna. Szerinte testvérét azért ölték meg, mert megpróbált elszökni és hazatérni.

Ahmed szavai szerint fizetés és házasság hamis ígéretével csábították Törökországon át az Iszlám Államba, ahol öt hónapon át Szíriában harcolt. Családja előzőleg nem tudott elutazási szándékáról, majd a Facebook és telefon segítségével ismét kapcsolatba léptek egymással. Édesanyjuk egészsége megromlott, és kétszáz dollárt küldtek neki a hazatéréshez, de ekkor az Iszlám Állam képviselői letartóztatták.

Az izraeli hatóságok januárban bejelentették, hogy elfogtak hét arab állampolgárt, akik megpróbálták létrehozni az Iszlám Állam helyi szervezetét. Izraelben jelenleg 1,4 millió ember, az ország mintegy húsz százaléka arab nemzetiségű, az 1948-ban megalakult zsidó államban maradt 160 ezres arab lakosság leszármazottai.

Izraelből több tucat arab fiatal csatlakozott eddig az Iszlám Államhoz és ment harcolni Szíriába és Irakba. “Többen közülük meghaltak, másokat elfogtak, vagy visszatértek, de ez nem egy széles körű jelenség az arabok között” – mondta Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik