Nagyvilág

Tízéves fiú mentette meg nővérét az emberrablótól

gyerekrablás (gyerekrablás, )
gyerekrablás (gyerekrablás, )

A gyerek az ablakon át kezdte el ütlegelni a volán mögött ülő férfit, időt adva a 12 éves lánynak, hogy ki tudjon ugrani az autóból.

Hősként ünnepelnek egy tízéves ír fiút, akinek sikerült megakadályoznia, hogy egy többszörösen elítélt szexuális bűnöző elrabolja 12 éves nővérét – jelentette az Irish Independent. A kislány két testvérével játszott egy falu határában az országút mellett, amikor a 34 éves férfi megállt mellettük egy terepjáróval, és azzal az ürüggyel, hogy a helyi paplakot keresi, beszédbe elegyedett velük. Majd az autóból kipattanva megragadta a kislányt, és a járműbe cibálta.

A lány tízéves öccse a beszámoló szerint ekkor a vezető oldali ajtó ablakán át a férfira vetette magát, és miközben elindultak, ütlegelni kezdte az emberrablót. Ezzel sikerült annyira elterelnie a figyelmét, hogy nővérének volt elég ideje és lehetősége arra, hogy kiugorjon a mozgó járműből. A 34 éves férfi elmenekült, de végül sikerült elfogniuk a rendőrségnek.

A lap cikke szerint a férfit az 1990-es években már elítélték szexuális bűncselekmény miatt, és 2004-ben négy év börtönre ítélték egy 14 éves kislány elrablása miatt. A 34 éves bűnöző ezen felül paplakok és templomok kirablásával vált ismertté a rendőrség előtt. A gyanú szerint egy helyi templomból az adományperselyt emelte el, és abból a pénzből vett üzemanyagot magának egy benzinkúton, mielőtt megpróbálta elrabolni a kislányt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik