Élet-Stílus

Hálás lánya elrablójának a nő, akinek a kezéből lopták ki gyermekét

A dél-afrikai anya úgy érzi, most, hogy visszakapta gyermekét, meg fogja tudni bocsátani a 17 évnyi haragot is.

Néhány nappal azután, hogy egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy 17 éve elvesztett lányára talált rá, a dél-afrikai Celeste Nurse interjút adott a Daily Mail című brit lapnak. A 37 éves anya most először szólalt meg a nyilvánosság előtt, interjújában pedig elmondta, már nem haragszik a nőre, aki annak idején ellopta tőle – akkor még mindössze háromnapos – kislányát, Zephanyt.


Celeste azt mondja, meg tud bocsátani
Kép forrása: Halden Krog

“Amit ez az asszony akkor, 17 évvel ezelőtt a családommal és velem művelt, szinte megbocsátathatatlan. Igen, az, hiszen a tette miatt évekig haragban, bizonytalanságban és keserűségben éltünk, miközben szüntelenül reménykedtünk, hogy egy szép napon visszakaphatjuk Zephanyt” – mondta, majd hozzátette, mindezek ellenére egy ideje megbocsátotta a névtelenség védelmét élvező nő tettét. “Bár 17 évig hazugságban élt mellette, Zephany kötődik ehhez az asszonyhoz, akinek hálás vagyok, hogy ilyen nagy gonddal, szeretetben nevelte őt férjével.”

Az ötvenes évei elején járó gyerekrabló, akit a DNS-vizsgálat után őrizetbe vettek, azután döntött úgy, hogy magához veszi a háromnapos kislányt, hogy saját kisbabája halva született. Vallomásában elmondta, a gyász kis híján az eszét vette, ezért aznap sem gondolkodott józanul, mikor kilopta Zephanyt édesanyja kezéből: ápolónői ruhát vett magára, megvárta míg Celeste elalszik, majd kivette a kezéből a gyermeket és eltűnt. Miután a kórházból hazasietett, a szomszédságnak azt mondta, a kislány a saját gyermeke. Még a férjét is sikerült átejtenie.

 

A Nurse család 17 évvel Zephany eltűnése után csak a vakszerencsének és kisebbik lányuknak köszönhette, hogy az elveszett lány nyomára akadt. Cassidy ugyanis ugyanabba a gimnáziumba jelentkezett, ahol Zephany épp végzős lett. A két lány a korkülönbség ellenére hamar összebarátkozott. “Meglehetősen ritka, hogy egy végzős gimnazista a szárnyai alá vegyen egy elsőst, ahogy az is, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen bensőséges kapcsolatba kerüljön vele” – nyilatkozta a gimnázium vezetője.

“Mikor Cassidy az új, legjobb barátnőjéről mesélt, aki a barátai szerint a megszólalásig hasonlít rá, úgy döntöttem megnézem magamnak a lányt” – ezt már a lányok édesapja, Morne mesélte, aki Zephanyról fényképeket is készített, hogy megmutathassa feleségének. “Mindketten tudtuk, hogy ő az elveszett lányunk, de még sokáig nem mertünk cselekedni. Először kiderítettük a születése idejét és helyét, csak azután mentünk a rendőrségre és kértük a DNS-vizsgálatot.”


Celeste Nurse és férje, Morne a meghallgatás előtt
Kép forrása: Europress

A gyerekrablás ügyében folyamatosan zajlanak a meghallgatások, melynek végén a Zephanyt elrabló nő bizonyára büntetésre számíthat. A legnagyobb büntetés azonban az, hogy az ügy lezárásáig nem találkozhat Zephanyval sem, akit a 18. születésnapjáig a gyermekvédelmi hatóság vett gondjaiba. “Miután nagykorúvá válik, Zephany eldöntheti, hol és kivel szeretne majd élni” – mondja a lány anyja, aki bízik benne, hogy hamarosan visszakaphatja elsőszülött gyermekét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik