Nagyvilág

Nyemcov-gyilkosság: zavar a térfigyelő kamerák körül

Egymásnak ellentmondóak az orosz állítások arról, hogy a térfigyelő kamerák működtek-e Borisz Nyemcov halálának időpontjában: hétfőn egy illetékes a korábbi állításokkal ellentétben azt mondta, hogy működtek a város kamerái.

Jelena Novikova, a moszkvai önkormányzat információs technológiai osztályának szóvivője szerint “a városhoz tartozó” kamerák mindegyike megfelelően működött Nyemcov halálának éjszakáján. Hozzátette: a szövetségi hatóságok ugyancsak rendelkeznek képfelvevőkkel a Kreml közelében, azokat azonban nem az önkormányzat kezeli. Novikova mindazonáltal nem erősítette meg, hogy a gyilkosságról készült bármiféle videofelvétel, azzal hárította el a kérdést, hogy még tart a rendőrségi nyomozás.

Ahogyan korábban megírtuk: az 55 éves Nyemcov – aki tekintélyes ellenzéki politikus volt – barátnőjével szombatra virradóra a moszkvai Vörös Térhez közel egy hídon sétált, amikor gyilkosa több pisztolylövéssel végzett vele. A gyilkosság helyszíne Moszkva egyik legbiztonságosabbnak tartott része, térfigyelő kamerák sokaságával látták el.

A Kommerszant című orosz lap névtelen orosz belügyminisztériumi forrásra hivatkozva pár órával korábban arról számolt be, hogy a merényletről a térfigyelő kamerák nem készítettek felvételt, mert nem működtek abban az időpontban.

Eközben a moszkvai önkormányzat tulajdonában lévő TV Center televíziós csatorna közzétett egy webkamerával készített, rossz minőségű felvételt, amely állítása szerint Nyemcovot és barátnőjét mutatja röviddel a merénylet előtt. A TVC szerint a felvételen látható, ahogy egy hóeke lassan elhaladt a pár mögött, és a jármű elfedte a lövéseket leadó gyilkost a kamera elől. Ezután a televízió munkatársai bekarikáztak egy alakot, aki szerintük az elkövető lehet, amint beugrik egy arra haladó autóba.

A TV Center által közzétett képsorok hitelességét független forrásból eddig nem erősítették meg.
A rendőrség 3 millió rubelt – 13 millió forintnyi összeget – ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik