Nagyvilág

Védekeznének az orosz propaganda ellen a lengyelek

orosz propaganda (propaganda)
orosz propaganda (propaganda)

Az orosz költségvetésből finanszírozott dezinformációs médiumokkal szálltak rá Európára. Varsó szerint fel kell venni a kesztyűt.

Az orosz kormánypropaganda kihívást jelent a lengyel és európai politika számára, amely ellen védekezni kell – jelentette ki pénteken a lengyel külügyminiszter annak kapcsán, hogy Lengyelországban, lengyel nyelven megkezdte tevékenységét az orosz Szputnyik hírügynökség.

A Szputnyik az orosz kormány projektje. „Ez egy offenzíva, orosz médiapropaganda, amit közvetlenül az orosz költségvetésből finanszíroznak. Kérdés, hogy Európa képes-e védekezni ellene” – mondta a miniszter. Az üggyel a lengyel Nemzetbiztonsági Tanács is foglalkozott.

A külügyminiszter szerint oda kell figyelni a Változás nevű új lengyel pártra is. „Nagyon oda kell figyelni, hogy ki finanszírozza és kinek dolgoznak ezek a vállalkozások” – mondta.

Hasonló tevékenységet Magyarországon is kifejt Oroszország. Korábban megírtuk, hogy az orosz külügy egy akkor teljesen ismeretlen magyar nyelvű dezinformációs portálra hivatkozva vádolta meg Magyarországot ukrajnai fegyverszállítással. Pénteken a Hír24-en jelent meg publicisztika arról, hogy a fajvédő neonáci portálból átvedlett propagandaoldal szándékosan veszélybe sodorná az Ukrajnában dolgozó magyar újságírókat is, nem sokkal ezután ukrajnai tudósításainkkal kapcsolatban közöltek írást, melynek egyik nyilatkozóját próbálták lejáratni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik