Nagyvilág

Orbánt szapulták a lengyel lapok

Európai uniós és Oroszország-politikája miatt bírálták a lengyel lapok Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek varsói látogatását időzítése miatt szerencsétlennek nevezték.

A Rzeczpospolita című jobbközép lengyel napilap egyik szerkesztője szerint Putyin budapesti látogatása után nyilvánvalóvá lett, hogy a két kormány álláspontja eltér az Oroszországgal fenntartott viszony kérdésében. Ugyanakkor Orbán valóban eleget tett a lengyel fél elvárásának, amikor – a lap értesülése szerint – megígérte a lengyel kormányfőnek, hogy a jövőben sem fogja akadályozni az Európai Tanácsban az Oroszország elleni szankciókat.

A lap egy másik szerkesztője arról írt, „az Orbán-ellenes gesztusok forgatagában” nem szabad megfeledkezni arról, hogy a magyar kormányfő ma a liberális-demokratikus Nyugat bukását jósolja, azét a Nyugatét, amely évtizedeken keresztül a magyarok és lengyelek közös célja volt. Ezáltal gyengíti az európai kötelékeket és erősíti a Nyugaton kívüli hatalmakhoz, ezen belül Oroszországhoz (ami a lengyelek számára különösen fájó) és Kínához fűződő kapcsolatokat. A „magyar-lengyel két jó barát” közmondás hovatovább történelemmé válik. „Más szláv jó barátok veszik át a mi szerepünket” – írja a lap.

A Gazeta Wyborcza baloldali liberális napilapban azt emelték ki, hogy a magyar kormányfő „az Európai Unió főáramán kívüli” politikát folytat, az „unióellenes retorika” arra hivatott, hogy a magyar társadalmat „egy vezér köré tömörítse”, a magyar gazdasági sikert pedig „az orosz pénz, nyersanyagok és nukleáris technológia biztosítaná”.

Magyarország külpolitikai irányváltását ugyancsak az EU kényszerítette ki a kormány állandó bírálatával, mert az Orbán-kormány második mandátumának kezdetén az egyik legfegyelmezettebb, leginkább európai irányultságú tagország volt az unióban – erről a konzervatív Gosc Niedzielny című katolikus hetilap ír.

A lengyel kormányfő szokatlanul kemény volt Orbánnal szemben és szemére vetette, hogy megbontja Európa egységét – olvasható a cseh Hospodárské Noviny gazdasági és politikai napilap beszámolójában.Egy másik csehországi újság,a  Lidové Noviny kiemeli Orbán jó viszonyát Putyinnal, akivel más uniós politikusok nem hajlandók ilyen szívélyesen társalogni, nehezen viselik a magyar atlantisták is, akik a Fidesz vezetésében is szép számmal vannak képviselve, s elsősorban jobb magyar-amerikai viszonyt szeretnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik