Terror határok nélkül címmel rendeztek minikonferenciát külpolitikai és biztonsági szakértőkkel, nagykövetekkel és egy – a Hír24 olvasóinak talán már ismerős – karikaturistával csütörtök este a Bálint zsidó közösségi házban. Bár a témát – ezt az előadók is tudták – lehetetlen körbejárni húsz-húszperces előadásokkal, sok érdekes gondolat elhangzott, amely hozzátesz, vagy – inkább – elvesz a kormány által elővett, a bevándorlóveszélyről szóló, legfeljebb hangulatkeltésre alkalmas retorikájából. Sokat megtudtunk az Európában mára hatalmas iszlám közösségről és a terroristák lelkivilágáról is. Nézzük a három alapgondolatot!
1 A muszlimok nem szeretik a fegyvereket
Igaz, hogy vannak muszlimok, akik részt vesznek az Iszlám Állam-párti tüntetéseken, de ha demonstrációról van szó, az iszlám közösség sokkal inkább a békéért vonul az utcára – mondta Csicsmann László egyetemi docens. A mostani párizsi és a korábbi európai terrortámadásokból úgy tűnik, a közösség radikalizálódik, de ez egyszerűen nem igaz, a valódi kérdéssel, a beilleszkedéssel viszont nem foglalkozunk.
Európában 20-30 millió muszlim él.
A róluk szóló diskurzus a szakértő szerint „biztonságiasodik” a megmagyarázhatatlan tragédia hatására, sokan a civilizációk összecsapásaként hivatkoznak az eseményekre Huntington elmélete után, amelyet egyébként a szakértők már rég bírálnak. Nem a különböző kultúrák közti feszültségről van szó ugyanis, hanem „csupán” az iszlám – még csak nem is túl nagy létszámú – radikális szárnya és a szintén radikálisan iszlámellenes európaiak szemben állásáról. Tény persze, hogy a szélsőséges muszlimok jelen vannak Európában, dühüket a múltbéli események, botrányok (mecsetvita, börtönök, karikatúrák) szítják. Így sokaknak az iszlám vallás olyan ideológiává vált, mint a hetvenes évek politikai tiltakozásainál: szinte mindegy is, miről szól, a lényeg, hogy lehet harcolni a nevében. Sok francia úgy ment ki harcolni Szíriába a dzsihád oldalán, hogy amúgy köze sincs a valláshoz.
A nyugati társadalom eközben főleg sztereotípiáktól és az ismeretlentől való félelemtől vezérelve fenyegetve érzi magát, mondván, hogy „jönnek a bevándorlók”. Ez azonban Csicsmann szerint már rég nem migrációs kihívás, hanem belső, európai probléma, hiszen az itteni muszlimok többsége már itt született és nevelkedett. Százalékos arányuk már minden nyugat-európai nagyvárosban kétszámjegyű. Arról pedig szó sincs, hogy a muszlim közösség homogén lenne: nagyon is különbözőek a csoportok az etnikum, származási ország, vallásjogi iskola, generáció, a beilleszkedés és a radikalizáció foka szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy – ahogy most arra Magyarország elvileg készül – Európa már rég bezárta kapuit: már csak főleg családegyesítés okán lehet bejutni.
Az pedig, hogy Merkel – és most Orbán – elvetette a multikulturalizmust, nem azt jelenti, hogy nem élhetnek békében egy területen a különböző kultúrák, hanem azt, hogy megbukott a holland modell, amely szó szerint próbálta értelmezni a fogalmat. Bár utópiának tűnhet, de Csicsmann szerint igenis megvalósulat az „euro-iszlám” irányzat, azaz, hogy a muszlimok visszatérnek eredeti vallási értékeikhez úgy, hogy megszabadulnak a történelem során az iszlámra „ragadt” főleg negatív sajátosságoktól és elfogadják az európai értékeket. „A kettő között nem kellene, hogy ellentmondás legyen”, mondta a szakértő.
2 A terroristák elmebetegek
Legalábbis az elkövetők 83 százaléka biztosan – mondta Végh József klinikai szakpszichológus, gyakorlott túsztárgyaló. „Elmebetegek mindig is voltak és lesznek is, éppen ezért terrorizmus is az ősidők óta létezik és mindig is létezni fog” – fogalmazott. „Mindig lesznek olyanok is, akiknek fontos, hogy valahol elhelyezzék magukat, köztük pedig lesznek olyanok, ahol odaát találják meg a helyüket, a rendszer ellenében, függetlenül attól, mi a rendszer. Ezeket a harcosokat tehát mi, európaiak termeljük ki, az itteni válság miatt vonzó számukra, hogy fegyvert ragadjanak. Az európai radikális muszlim a tagadáson, az ellenségképen keresztül keresi identitását. Reménytelenül küzd a kisebbségi lét ellen, képtelen magát pozitívan értelmezni, érzi, hogy nem értik meg, ami erősíti a rendszerrel szembeni szubkulturális értékeket. A rendszer pedig ellent tart, amitől további értelmet nyer az azzal harcolók ellenállása.”
„A terror vezérelve a félelemkeltés:
a terroristák a félelem nyelvét beszélik és azt is értik meg.
Ebből az következik, hogy oda kell lépni keményen, ahol a legérzékenyebb. Kipusztítani viszont így sem lehet őket. Az ember arra teszi fel az életét, hogy megmutassa: itt vagyok, létezem és értek valamihez. Az pedig, aki nem érti meg a világot, teremt magának egy egyszerűbb szabályrendszert, mint például a terrorizmus.”
„A túszejtő terrorista hozzáállása a világhoz nem arról szól, hogy hogyan él, hanem hogy hogyan hal meg. A halállal van viszonya, nem az élettel, éppen ezért nagyon nehéz tárgyalni velük európai fejjel. Azt tanulják, meg kell halniuk, hogy szeressék őket. A franciaországi túszejtők kategóriájuk szerint bátortalan, demonstráló öngyilkosok voltak. Bátortalanok, mert nem ölték meg magukat, demonstrálóak, mert a hatóságokkal ölették meg magukat és öngyilkosok, mert azonnal látszott, hogy ennek nem lesz békés megoldása, ezek az emberek meg fognak halni. A kérdés csak az volt, hány túszt végeznek ki addig.”
3 Szabad Mohamedet rajzolni, csak nem lehet
A Charlie Hebdo-vita lényege, hogy vannak-e határai a szólásszabadságnak. Csicsmann László szerint vannak, azzal viszont nem ért egyet, amit az európai muszlimok nagy része mond: hogy jogilag kellene rögzíteni őket, nyilván egy muszlim testület véleménye alapján. „Ezt itt, Európában kicsit nehéz elképzelni. Én azokkal értek egyet, akik szerint a multikulturalizmus jegyében a szerzőknek kell, nos, ha nem is öncenzúrát gyakorolni, de vigyázni, hogy ilyesmi ne történhessen meg.” Hasonló a véleménye Türke András István biztonságpolitikai szakértőnek, aki szerint a terroristák egyenesen örülnek a karikatúráknak, hiszen azok hozzájuk terelhetik a bizonytalan iszlamista fiatalokat, akik a provokációt látva „fogékékonnyá válhatnak a szélsőségekre”.
Türke ugyan nem látja a humort a Charlie karikatúráiban, bár szerinte nem is ez a kérdés, hanem, hogy megkérdőjelezhetünk-e bizonyos alapértékeket, belefér-e a vallásgyalázás. Arról nem is beszélve, hogy „az események után arra kényszerülünk, hogy vagy a hetilap, vagy a merénylők oldalára álljunk, mintha nem is lenne semmi a kettő között”. A „Je Suis Charlie”-gesztussal pedig azonosítjuk magunkat a vallásgyalázással is. Pápai Gábor karikaturista – aki a Francia Intézetben pár hete már elmondta a magáét – szerint ezt a vitát most már nem is lehet lefolytatni. „A Charlie karikaturistái hősi halottak. Abba belemenni, hogy hát igen, ez meg ez a poén talán nem kellett volna, már késő. Mint a viccben az intenzív osztály: itt a hosszú sípszó előtt lehet úszni.” Az ízlésbeli vitáról pedig annyit: „Budapest nem Párizs, szekularizációban sehol sem tartunk. Itt dermedt csend fogadja azt, amit odakint röhögés.”
Pápai szerint tehát hibás a rajzokra figyelni:
az, hogy valaki célponttá válik, az elkövetőn múlik, nem az áldozaton.
„Ezek a fegyverek már meg voltak töltve. Persze, ha én az egyik áldozat apja lennék, én is azon keseregnék, hogy miért kellett a gyerekemnek ebbe az egészbe belemennie. Mégis: hiba azon gondolkodni, hogy kellett volna rejtőzködve élni – amiről egyébként nekünk is sok családi sztorink van a vészkorszak előttről. Stockholm-szindróma azon filózni, hogy nem kellett volna provokáló rajzokat közzétenni. Azzal csak lehúzták volna a fejüket, hogy a terroristák a mögöttük ülőt találják el.”
Arról nem is beszélve, hogy Mohamedet le sem lehet rajzolni – függetlenül attól, hogy szabad-e vagy sem. Lehet, hogy lerajzolunk egy figurát – ugye ez volt az ősbűn –, de azt senki sem tudja megmondani, hogy az mitől lesz a próféta profilja. Ezt nem is Pápai állítja, hanem egy iszlám sejk, akivel közös rádióműsorban szerepelt, „és akivel annyira egy nótát fújtunk, hogy az őrületbe kergettük a Kossuth műsorvezetőjét, aki nem éppen baráti céllal hívott meg engem”. Pápai tehát ha akarná, sem tudná lerajzolni Mohamedet, ahogy senki sem. Türke szerint a legzseniálisabb megoldás erre az a Facebookon terjedő paródia, amely az arcképet összeköthető pontokkal oldja meg, mint a foglalkoztató füzetekben – így le is rajzolta és nem is.
