„Egyszer már megtörtént, ezért újra megtörténhet… bárhol megtörténhet” – a zsidó származású olasz író, vegyész és Auschwitz-túlélő Primo Levi figyelmeztetését egykori fogolytársai idézték fel a haláltábor felszabadításának 70. évfordulóján. A január 27-i megemlékezés alkalmából a világ civilizált országainak vezetői újra megfogadták: a történelemnek ez a sötét fejezete soha nem ismétlődhet meg.
Csakhogy megismétlődik. Miközben ezt a cikket olvassák, Észak-Koreában – becslések szerint – 100-200 ezer embert tartanak fogva koncentrációs táborokban. Az emberélet ezekben a gulágokban semmit nem ér. Az őrök teljesen szabad kezet kapnak a politikai foglyok megszégyenítésében, kínzásában és kivégzésében. Az elektromos kerítésekkel és őrtornyokkal védett kényszermunka-táborokba ráadásul nagyon könnyű bekerülni. Elég hozzá annyi, ha felmerül a gyanú, hogy az illető nem elvakult követője az országot totális kontroll alatt és a világtól hermetikusan elzárva tartó Kim dinasztia személyi kultuszának.
Akiket a hegyekbe küldtek
Az észak-koreai rezsim tagadja a táborok létezését, így a világ csak a Dél-Koreába szökött egykori fogvatartottak és őrök beszámolói alapján értesült arról, milyen az „élet” a munkatáborokban. Összefoglalva: embertelen. A politikai foglyokat családjukkal együtt hurcolják a gulágokba, ahol napi legkevesebb tizenkét órát dolgoztatják őket a táborok melletti földeken, bányákban vagy gyárakban. Havonta egy szabadnap jár, enni pedig épp csak annyit kapnak a kemény fizikai munkát végző elítéltek, hogy ne haljanak éhen. A folyamatos éhezés miatt sokan reménytelenségükben mindent megesznek, amit találnak: patkányt, egeret, kígyót, füvet. A kiszabadult rabok beszámolói szerint épp ezért az első sokk, ami a táborba érkezve érte őket, az a fogolytársaik fizikuma volt. Az alultápláltságtól csont soványra fogyott, és a nehéz munkától eldeformálódott testű rabokról szóló leírások alapján az auschwitzi haláltáborról készült archív felvételek juthatnak az eszünkbe. Az észak-koreaiak jelentős része tud a táborok létezéséről, de beszélni kevesen mernek róluk. A legtöbben a fogoly szót ki sem merik ejteni, helyette azt mondják: „azok, akiket a hegyekbe küldtek”.
A táborok nem egyformák, van ahol bűnözőket is fogva tartanak, van ahol csak politikai elítélteket, és az őrök sem mindenhol ugyanannyira kegyetlenek. A 14-es és 18-as sorszámú táborba például csak a rendszer ellenségeit zárják, a büntetés így a legtöbb esetben életfogytiglan, a cél pedig tulajdonképpen az elítéltek és családjuk lassú – illetve a kivégzések esetén gyors – megsemmisítése. Ebben a két táborban tartották fogva azt a fiatal észak-koreait, akinek a története felhívta a világ figyelmét a munkatáborokban történő embertelenségekre.
Fotó: Thinkstock
Sin Dong Hjok esete azért is különleges, mivel már a 14-es számú táborban született, és 23 éves koráig, amikor megszökött, lényegében semmit nem tudott a külvilágról. A jelenleg 32 éves, Dél-Koreában élő fiatalember nem szerelemgyerek volt. Szüleit az őrök „párosították” példás magatartásuk jutalmául. Apját egyébként – a nagyszülőkkel és két másik rokonnal együtt – testvéreinek Dél-Koreába szökése miatt vitték el a rendőrök életfogytig tartó kényszermunkára 1965-ben.
Már a tábori iskolában – ahol a központi ideológia sulykolása mellett az írás, olvasás, összeadás és kivonás megtanítására is alig maradt idő – szembesült a brutális valósággal. Kilenc éves korában a tanárnak beosztott őrök egy marék búzát találtak egyik osztálytársának a zsebében. Büntetésül majdnem egy órán át ütötték a fejét. Az eszméletét vesztett kislányt az osztálytársai cipelték haza. Másnap belehalt a sérüléseibe.
A mélypont nem sokkal később, már a 18-as táborban következett. 13 éves volt, amikor megtudta, hogy anyja és bátyja szökést terveznek. Sin azt állítja, megijedt, hogy ha kiderül a tervük, őt is megkínozzák, ezért úgy döntött, beárulja családtagjait. Az őrök „jutalmul” végignézették vele és apjával anyja akasztását és testvére sortűz elé állítását. Ezután többször is próbálkozott a szökéssel, sikerült is Kínába jutnia, de az ottani hatóságok visszatoloncolták. Büntetésképp fél éven át kínozták válogatott kegyetlenséggel: több körmét letépték, egyik ujját megcsonkították, és többször is tűz fölé kötözték. Csak a sebeit ellátó idősebb cellatársának köszönhette, hogy túlélte a súlyos égési sérüléseket.
2005-ben sikerült végleg elmenekülnie, miután barátságot kötött egy fogolytársával, aki mesélt neki a táboron kívüli világról. Azt állítja, elsősorban nem a szabadság vonzotta, hanem olyan banális dolgok, mint életében először megkóstolni a csirkehúst. Tűzifagyűjtés közben jött az elhatározás. Barátjával együtt nekiiramodtak, hogy átmásszanak az elektromos kerítésén. Társát agyoncsapta az áram, Sin az ő holttestén keresztül, újabb égési sérüléseket szerezve jutott ki. Több hónapos bujkálás után Kínába szökött. Az egyik dél-koreai konzulátuson kért menedéket, ahonnan azonnal kórházba szállították súlyos depresszió, szorongás és alultápláltság miatt.
A világ tehetetlen
Bár Sin Dong Hjok nemrég bejelentette, hogy korábban helyenként pontatlanul mesélte el a történetét – például amikor azt állította, hogy csak a 14-es táborban tartották fogva – az általa leírt embertelenségeket számos másik korábbi fogoly is megerősítette. Az észak-koreai jogsértések kivizsgálására létrehozott ENSZ-bizottság tavaly februárban tette közzé 400 oldalas jelentését, amelyben több száz észak-koreai menekült tanúvallomását közölték. A dokumentum a beszámolók alapján megállapította: nincs még egy ország a világon, ahol ilyen széleskörű és rendszerszintű az emberi jogok földbe tiprása. Az észak-koreai állami szervek által a lakosság ellen elkövetett emberiesség elleni bűnöket is felsorolták: gyilkosság, kínzás, rabszolgamunkára kényszerítés, a lakosság szándékos éheztetése, politikai, vallási, etnikai és nemi alapú üldöztetés, erőszakos elköltöztetés, emberrablás, nemi erőszak, kényszerabortusz, csecsemőgyilkosság és a sort még folytathatnánk.
A jelentés alapján a hitleri Németországhoz vagy a sztálini Szovjetunióhoz hasonlítható totalitárius állam képe rajzolódik ki, amelynek a munkatábor-rendszer szerves részét képezi. A gulágok az állami megfélemlítés és terror eszközei Észak-Koreában, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy a rezsim legkisebb kritikája miatt is elvihetik családjával együtt. Abban nem érdemes bízni, hogy a renitensség titokban marad, hiszen a lakosság magánéletét olyan kiterjedt állami megfigyelő-apparátus ellenőrzi, amilyen még Orwell fantáziájában sem létezett.
Fogoly tábor Észak-Kóreában 1950-ben. Fotó: Europress
A jelentésben szerepelt az a levél is, amelyet a Bizottság Kim Dzsongun legfelsőbb vezetőnek küldött. Ebben figyelmeztették az észak-koreai diktátort, hogy személyes felelősség terhelheti az országában „szisztematikusan és széleskörűen” elkövetett emberiesség ellenes bűntettekért, amiért a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon felelősségre vonható. Phenjan válasza aligha lepett meg bárkit is: újabb nukleáris tesztekkel fenyegetőztek, az állami média pedig „emberi hulladéknak” nevezte a dokumentumban idézett szemtanúkat.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly decemberben tűzte először napirendjére az észak-koreai emberi jogi helyzetet a bizottsági jelentés alapján, amiben vélhetően jelentős szerepe volt a Sony filmstúdió elleni hackertámadásnak is, amivel a Fehér Ház Phenjant vádolta. A meghallgatás akár jelentős előrelépést is jelenthetett volna, hiszen az emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálását az ENSZ BT kezdeményezheti a Nemzetközi Büntetőbíróságon. A vétójoggal rendelkező nagyhatalmak között azonban ebben az ügyben sincs egyetértés, Észak-Korea ugyanis továbbra is élvezi egyetlen szövetségese, Kína támogatását.
Ha Peking nem gyakorol nyomást Phenjanra annak érdekében, hogy számolja fel a koncentrációs táborokat, a világ tulajdonképpen tehetetlen. Kim Dzsongun hatalmának erőszakos megdöntésére még az Egyesült Államok sem vállalkozna. Washington inkább nem próbálná ki, hogyan reagál a phenjani vezetés, ha sarokba szorítják, a katasztrófához ugyanis még nukleáris fegyverek sem kellenek. Szakértői becslések szerint több mint 13 ezer észak-koreai nehéztüzérségi löveg van telepítve a dél-koreai határ közelében, amelyek néhány óra alatt felégethetnék a több mint tízmilliós lakosságú Szöult.
