Nagyvilág

Menesztették az ukrán főügyészt

Megszavazta az ukrán parlament kedden Vitalij Jarema leváltását a főügyészi posztról.

Jarema menesztéséről Petro Porosenko államfő terjesztett javaslatot a törvényhozás elé. A főügyész – napok óta tárgyalt leváltásának elébe menve – maga nyújtotta be lemondását, amit az elnök elfogadott, ezután ennek jóváhagyását kérte parlamenttől. A javaslatot a 450 fős parlament 291 tagja hagyta jóvá a szavazáskor jelen lévő 373 képviselő közül – jelentette az MTI.

Helyére Porosenko javaslatára, elsöprő többséggel Viktor Sokin helyettes főügyészt nevezte ki a parlament. Sokint az ukrán sajtóban az államfő környezetéhez tartozó személynek nevezik.

A korábban számos belügyi tisztséget betöltő Jarema tavaly június 19. óta vezette az ukrán főügyészséget. A 2014 februárjának végétől, a Majdan-tüntetések nyomán hatalomra került új vezetésben – Arszenyij Jacenyuk kormányában – első miniszterelnök-helyettes volt főügyészi kinevezéséig. Sajtójelentések szerint Porosenko elnök elsősorban a Majdan-tüntetők ellen elkövetett erőszakcselekmények kivizsgálásának lassúsága miatt volt elégedetlen Jaremával. Eredménytelen volt Jarema vezetése alatt az ügyészség a korrupciós ügyek, köztük az eltávolított volt államfő, Viktor Janukovics és környezete, beleértve Viktor Psonka volt főügyész korrupciós ügyeinek feltárásában és bíróság elé vitelében is.

Parlamenti felszólalásában az elnök kijelentette, hogy az új főügyésztől elsősorban a Majdanon elkövetett gyilkosságok ügyében vár gyors előrelépést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik