Nagyvilág

Nem sikerült felszínre hozni az AirAsia gépének törzsét

airasia (airasia)
airasia (airasia)

Eddig összesen 69 tetemet emeltek ki a vízből. A feltételezések szerint sok holttest még mindig a törzsben van.

Nem sikerült kiemelniük a tengerből az AirAsia légitársaság decemberben szerencsétlenül járt repülőgépének törzsét a kutató-mentő alakulatoknak szombaton. A 30 méter hosszú roncs már majdnem elérte a felszínt, de akkor az emeléshez használt ballonok leeresztettek és a törzs újra a tengerfenékre süllyedt – mondta el a kutatás irányítója, Suryadi Bambang Supriyadi, aki hozzátette: további ballonokra van szükségük.

Az AirAsia 8501-es számú járata december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe 162 emberrel a fedélzetén. Az első holttesteket és a farokrészt néhány nappal később találták meg. Január közepén előkerült a gép repülési adatait és a pilótáknak a kabinban folytatott beszélgetését rögzítő két fekete doboz is, majd nem sokkal később ráleltek a géptörzsre.

A törzset az erős áramlatokkal és rossz látási viszonyokkal küzdő búvárok először pénteken tudták megközelíteni. Pénteken újabb hat áldozat földi maradványait hozták a felszínre. Ezzel összesen 69 tetemet emeltek ki a vízből. A feltételezések szerint sok holttest még mindig a törzsben van.

Továbbra sem tudják pontosan a repülőgép pilótafülkéjének helyzetét, az a feltételezések szerint a csaknem mintegy ötszáz méterre, 30 méteres mélységben hever.

A fekete dobozok adatainak elemzése még tart. Az eddigi ismeretek alapján a katasztrófát szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik