Nagyvilág

Élve égettek el három embert

Az Iszlám Állam a három iraki férfit azzal gyanúsította, hogy a bagdadi kormánynak kémkedett.

Az al-Vaszat című bahreini újság iraki katonai forrásokra hivatkozva közölte, hogy három iraki szunnitát végeztek ki pénteken az Iszlám Állam terroristáia  Bagdadtól nyugatra fekvő Anbár tartományban “az iraki hadseregnek való kémkedésért”. Az iszlám bíróság ítéletét nyilvánosan hajtották végre: a három férfit élve megégették.

A szélsőséges iszlamista terroristák nemrég tettek föl az internetre egy felvételt egy fogságukba esett jordániai pilóta elégetéséről. Jordánia bosszúhadjáratot hirdetett emiatt, és pénteken nagyszabású légi hadjáratot indított az Irak és Szíria nagy területét hatalmában tartó, magát kalifátusnak nevező Iszlám Állam ellen. Az al-Vaszat hírét a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik