Nagyvilág

Tiltott bombákat vetettek be Ukrajnában

Úgynevezett kazettás, más néven fürtös bombákat vetettek be a kelet-ukrajnai Luhanszkban. Ám az EBESZ nem tudja, melyik fél használta a nemzetközileg tiltott lőszereket.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői a múlt héten Luhanszkban – első ízben – rögzítették fürtös bombák bevetését. A tiltott lőszerek sok áldozatot szedtek. A megfigyelőknek sikerült megállapítaniuk, hogy honnan mérték a csapást, azt azonban nem, hogy melyik fél tette.

A nap folyamán korábban Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó arról beszélt, hogy az oroszbarát szakadárok fürtös bombákat szórtak a Luhanszk közelében lévő Sztanicja Luhanszka településre.

Az orosz szakadárok és orosz források már több alkalommal megvádolták az ukrán fegyveres erőket nemzetközileg tiltott fegyverek, köztük fürtös bombák bevetésével a kelet-ukrajnai harcok övezetében. Ezeket a vádakat azonban Kijev minden esetben határozottan visszautasította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik