Nagyvilág

Merkel és Hollande új ukrajnai béketervvel állt elő

A francia elnök és a német kancellár új béketerve a Donyec-medence egyfajta decentralizációját tartalmazza - jelentette ki Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő egy tévéinterjúban.

A tisztségviselő megjegyezte, hogy valószínűleg Moszkva a kelet-ukrajnai konfliktus “befagyasztását” szeretné, a Donyec-medencét olyan képződménnyé változtatva, amely fékezi Ukrajna reformtörekvéseit és közeledését Európához. “Azok a megbeszélések, amelyeket most folytatunk, azon alapulnak, hogy a Donyec-medence különleges helyzete csakis úgy valósulhat meg, hogy az ukrán vezetés kontroll alatt tartja az ottani folyamatokat, valamint megmarad ellenőrzése az orosz-ukrán határ fölött” – fejtette ki Perebijnisz. Hozzátette: az viszont, hogy milyen szintű decentralizáció menjen végre Ukrajnában, azt az ukrán parlamentben és a vezetésben vitatják majd meg.  

A szóvivő szavai szerint a béketerv kimondja: Ukrajna kész bizonyos szintű önigazgatási jogot biztosítani a régióknak, beleértve a Donyec-medencét is. “Nem kérdőjelezhető meg viszont Ukrajna területi épségének és a központi vezetés az ország egész területe fölötti feltétel nélküli ellenőrzési jogának alapelve” – szögezte le Perebijnisz.

Az ukrán elnöki hivatal szerint reményt ad a tűzszünetre a kelet-ukrajnai régióban a béketerv, amelyről a két nyugati vezető pénteken Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal majd. A béketerv részleteit hivatalosan nem ismertették, s noha eredetileg tervbe vették, hogy a három vezető közös nyilatkozatot ad ki még az este folyamán Kijevben, ezt törölték.

A Süddeutsche Zeitung című német lap úgy tudja, a béketerv értelmében azonnali fegyvernyugvásról állapodnának meg és arról, hogy az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok autonómiát kapnának egy, a korábban tervezettnél jóval nagyobb területen. 

A tavaly szeptemberi minszki megállapodásoknak a nehézfegyverek kivonására és a fogolycserére vonatkozó része az új tervben is szerepel. A harcoló felek között akkor kijelölt elválasztó vonal azonban ma már nem tartható. A szeparatisták azóta közel 1500 négyzetkilométernyi területet foglaltak el, s ennek egy részét a béketerv figyelembe venné. 

Petro Porosenko ukrán államfő számára a lap szerint egyértelművé akarják tenni, hogy ez az “utolsó esély” arra, hogy Ukrajnát megmentsék egy drámai katonai vereségtől és a gazdasági összeomlástól. Vlagyimir Putyin orosz elnököt ugyanakkor azzal fogják megfenyegetni, hogy a jövő héten újabb szankciókat léptetnek életbe Oroszországgal szemben. 

A német kormány még az este cáfolta a Süddeutschen Zeitung jelentését. “Ez a jelentés téves” – mondta a dpa hírügynökségnek Berlinben a kormány egyik szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik