Nagyvilág

Amerika fegyvert szállítana Ukrajnának

A NATO katonai vezetése és az amerikai kormány több tisztségviselője egyre inkább hajlik arra, hogy az Egyesült Államok védelmi célú fegyverekkel és felszereléssel lássa el Ukrajnát.

“Obama elnök még nem döntött ilyen értelmű segítségnyújtásról. Az ukrán erők által az elmúlt hetekben elszenvedett sorozatos kudarcok miatt azonban az Obama-kormány új megközelítésben vizsgálja a katonai támogatás kérdését” – írja a The New York Times. Philip Breedlove, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka mellett a csütörtökön Kijevbe látogatni készülő John Kerry külügyminiszter, valamint Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is kész újra megvitatni a fegyverszállítások ügyét.

Egy meg nem nevezett tisztségviselő a lapnak azt mondta, hogy Susan Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója – aki az elmúlt hónapokban elutasította a fegyverszállításra irányuló javaslatokat – most már ugyancsak hajlik a kérdés felülvizsgálatára. “Attól tartva, hogy (Ukrajna) védelmi fegyverekkel való ellátása a tétek emelésére csábíthatja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a Fehér Ház eddig halált nem okozó eszközök, köztük golyóálló mellények, éjjellátók, elsősegély-felszerelések és utászfelszerelések szállítására korlátozta az amerikai segítségnyújtást” – olvasható a lapban.

Miután azonban Oroszországot nem sikerült gazdasági szankciókkal elrettenteni attól, hogy nehézfegyvereket és katonákat küldjön Kelet-Ukrajnába, a védelmi fegyverek szállítása ismét szóba került Washingtonban. “Bár továbbra is a diplomáciai megoldás elérésére összpontosítunk, mindig mérlegelünk más lehetőségeket is, amelyek segíthetnek teret nyitni a válság tárgyalásos megoldása előtt” – idézi a lap Bernadette Meehannek, a Nemzetbiztonsági Tanács egyik szóvivőjének szavait. 

A The New York Times emellett azt állítja, hogy egy hétfőn nyilvánosságra kerülő független jelentés arra ösztönzi az Egyesült Államokat, hogy 3 milliárd dollár értékben szállítson Ukrajnának védelmi fegyvereket és felszereléseket, köztük felderítő drónokat és harckocsi-elhárító rakétákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik