Nagyvilág

Angolul tudó terroristák támadnak Európára

Angolul beszélő külföldi dzsihadista harcosokból álló zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam azzal a céllal, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra.

Ez az első lépés afelé, hogy a terrorszervezet visszaküldje szülőföldjükre külföldi harcosait, miután azok a Közel-Keleten kiképzést kaptak. 

A néhai jemeni-amerikai Anvar al-Avlaki radikális imámról elnevezett zászlóaljban kizárólag angolul beszélő harcosok vannak, akiknek az a feladatuk, hogy nyugati országokban tervezzenek meg és hajtsanak végre merényleteket. (Az al-Kaida terrorhálózat egykori jemeni regionális vezetőjével 2011-ben egy amerikai dróntámadás végzett.) 

Az Anvar al-Avlaki zászlóalj csütörtökön parancsot kapott támadásra egy meg nem nevezett országban. “Végre parancsot kaptam, hogy fegyveres akciót hajtsak végre az országomban, készen állok, hogy hazatérjek városomba, és akciókat hajtsak végre, kész vagyok arra, hogy elvigyem a dzsihádot Európába” – idézte a zászlóalj egy harcosát az újság a rakkai csoportra hivatkozva.

Nyugati biztonságpolitikai elemzők véleménye szerint az Európát, a Nyugatot fenyegető legközvetlenebb terrorista fenyegetést azok a külföldi harcosok jelentik, akiket az Iszlám Állam Irakban és Szíriában kiképzett és visszaküld, hogy szülőföldjükön indítsanak támadásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik