Nagyvilág

Iszlamistákat fogtak a Gibraltári-szorosnál

Letartóztattak négy feltételezett iszlamista szélsőségest a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta autonóm városban.

Két testvérpárról van szó, mind a négyen erősen radikalizálódtak és fegyveres kiképzésben részesültek – közölte Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter újságírókkal. Azt is mondta, hogy “sok hasonlóság” van a Gibraltári-szorosnál fekvő, Marokkóval határos városban szombat hajnalban letartóztatott négy férfi és a között a testvérpár között, akik a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen január elején terrortámadást követtek el. További részletekre nem tért ki a miniszter. 

A belügyminisztérium egy korábbi, rövid közleményében azt írta: a rendőrség vizsgálja, hogy a gyanúsítottak támadást terveztek-e Spanyolországban. 

Az El Mundo című spanyol napilap a miniszterre hivatkozva emellett azt is írta, hogy a négy gyanúsított marokkói származású, de spanyol állampolgársággal rendelkeznek. Letartóztatásukkor késeket és harci felszereléseket talált a rendőrség.

Idén először csapott le a spanyol rendőrség feltételezett iszlám szélsőségesekre. Tavaly negyven dzsihadistát fogtak el a spanyol biztonsági erők, sokat közülük a Marokkóval való együttműködésnek köszönhetően kaptak el.
    

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik