A magyar miniszterelnök vasárnap tovább fejtegette bevándorlási elméletét. Miután a párizsi vérengzés után azt találta mondani, hogy Magyarországon és Európában a gazdasági menekülteket nem látja szívesen, két nappal ezelőtt azt is elmagyarázta, miért nem tekinthető a magyarok tömeges külföldi munkavállalása kivándorlásnak.
Orbán Viktor azt mondta, az EU-s tagállamokon belül szabadon lehet mozogni turistaként vagy munkavállalóként, így az Európai Unióhoz tartozó országokon belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen “egy közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk”.
“Nem vándorolnak ki, hiszen mi magunk akartuk, hogy egy közös gazdasági tér jöjjön létre, ahol szabadon lehet munkát vállalni” – fogalmazott.
A lassan nyolc éve Londonban élő Beatrixnek azonban kicsit más a véleménye – ő nem élte meg ennyire könnyedén azt, hogy egy másik országban kezdett új életet.
„Semmiképp nem mondanám, hogy önszántamból hagytam el a hazámat…kényszer volt…kényszerített az akkori helyzet, ami otthon kialakult. Egy fizetésből képtelen voltam eltartani a tartós beteg gyermekem, amit megkerestem, elment az albérletre és a rezsire, barátok és nyugdíjas szüleim segítettek kifizetni sokszor a számlákat, hogy ne kerüljek utcára egy 3 éves gyerekkel.”
Fotó: AP / Lefterisz Pitarakisz
Beatrix Budapesten egyedülálló anyukaként nevelte kisfiát, akinek gyerekként súlyos asztmája és tejallergiája volt.
„Napi 12 órát dolgoztam, az akkori hatvan ezres albérletet csak úgy tudtam fizetni, hogy hetente egyszer ettünk húst – vajas kenyéren és burgonyán éltünk, hogy spórolni tudjak a rezsire. Nem bírtam tovább. Nem önszántamból hagytam magam mögött azokat, akiket szerettem, egyszerűen nem bírtam már azt mondani a gyermekemnek, hogy ne haragudj, masem tudok venni ezt vagy azt. Nem bírtam már tükörbe nézni, amiért nálunk soha nem volt karácsony. Saját magam hibáztattam, pedig a rendszert kellett volna.”
Így amikor egyik ismerőse feldobta a labdát, hogy Angliában is szerencsét próbálhatna, kapott az alkalmon, és hátrahagyva az országot, a családját és a barátokat, Beatrix kiköltözött kisfiával.
„2007-ben érkeztünk Londonba, érettségivel és két szakmával a zsebemben a nulla angolom miatt takarítónőként dolgoztam négy évet. Azóta több iskolát elvégeztem, jelenleg jogot tanulok. Az első években mindenképp bevándorlónak éreztem magam, mindezek ellenére négy ökörrel sem lehetett volna hazavonszolni, miután éreztem a magyarországi és az angliai élet közötti különbséget.”
Ági és családja is a jobb megélhetés reményében dobbantott Magyarországról másfél éve, de őt a kihívás is motiválta.
„Lehetőséget kaptam, hogy Londonban, a Daily Express kiadójánál dolgozhassak, webes felületeken. Azóta is ott vagyok…Bevándorlónak tekintem magam, és abszolút vonzott annak a lehetősége, hogy jobb anyagi színvonalon élhetünk hosszútávon, illetve az iskolarendszer is, a kisfiam ugyanis itt kezdte a sulit. Szakmailag is érdekelt a váltás lehetősége, hiszen itt világsztárok közelébe kerülhetek esetenként újságíróként, és a kihívás is vonzott, amit a külföldön való élet jelent. És nem utolsó sorban szerettem volna, ha a kisfiam megtanul anyanyelvi szinten angolul.”
Ágit egyébként otthon leginkább saját bizonytalan jövője, a nyugdíjrendszer körüli huzavona és az egészségügy rossz állapota aggasztotta, na meg a hazai oktatási rendszerrel sem volt elégedett. Szerinte egyébként nem lehet az unión belül közös és kiegyenlített lehetőségekről beszélni.
„Nem gondolom, hogy az EU-n belül egy egységes mozgástér lenne, mert nyilvánvalóan nem egészen kiegyenlítettek a feltételek, és az életszínvonal is országonként eltérő.”
A felnőtt fiaival költöző Katinál viszont kalandvágy helyett szintén a kényszer dominált.
„Magyarországon színész és szinkronrendező voltam, amire lehet mondani, hogy értelmes, szép hivatás…De sajnos megélni egyre kevésbé tudtunk. A fiaim filmeket fordítottak, szinkron-dramaturgként…A fizetések sajnos tíz év alatt nemhogy emelkedtek, értékvesztők lettek. És mivel mi is belecsavarodtunk a devizahitel-spirálba, egy idő után nem győztük a házunkat és magunkat fenntartani, plusz fizetni a több mint duplájára duzzadt hitelünket.”
A család döntött. Először Kati fiai mentek Manchesterbe, ahol étteremben, bárban dolgoztak, majd az asszony is kijött Londonba, a bácsikájához, aki segítségre szorult. Emellett ápolóként is dolgozott, illetve más családoknál is besegített különböző munkákba. Mostanra már külön él, és egy idős úr háztartását vezeti napi öt órában.
„Bevándorló? Azt hiszem, így nevezik azokat, akik nem tudnak, vagy már nem akarnak a saját országukban élni. És megpróbálkoznak mindennel, hogy idegenben is talpon maradjanak. Ezt próbálom én is két és fél éve. Természetesen önszántamból jöttem munkát keresni, de nem kalandvágyból, ahogy egyesek értelmezik a külföldi munkavállalást” – magyarázza.
Arról pedig, hogy az unió egy közösen létrehozott gazdasági mozgástér, interjúalanyainknak igencsak velős véleménye van.
„Királyi többesben – ahogy Orbán Viktor szokta, és ahogy szeretné hinni -, nem mi csináltuk az uniós gazdasági közösséget! Örült ez a kis ország, amikor méltónak találtatott arra, hogy maguk közé vegyék a már bent lévők. Ez egy nagy lehetőség volt, mert igenis Európához tartozunk, még ha ez a kis hörcsög keletre akarná tolni is! Eleinte azok jöttek ki, akik többet szerettek volna elérni, mint otthon, és megvoltak a képességeik is hozzá. Az utóbbi ámokfutásos években viszont menekülésszerű lett az otthon elhagyása, mert a megélhetés, a létfennmaradás lett a tét. Az ország gazdasága süllyedőben van, amit még nem loptak el a haverok, az már nincs is, így aki teheti, fejvesztve menekül” – fejtegeti Kati.
„Nem beszélhetünk kivándorlásról, amikor családok százai döntenek úgy, hogy végleg elhagyják Magyarországot?! Akkor miről beszélhetünk?! Egyszerű kirándulásról? Persze, ha nekünk is milliós fizetésünk lenne, mint a miniszterelnök úrnak, egy centit sem léptem volna át Magyarország határán! Viszont most dolgozom, ki tudom fizetni az albérletet, a rezsit, szinte minden nap ehetünk húst, a karácsonyok szépek, nem kell, hogy nélkülözzünk” – teszi hozzá Beatrix.
Talán nem meglepő, de egyikük sem osztja a miniszterelnök félelmét a Magyarországra érkező gazdasági menekültekkel kapcsolatban sem.
„Nem gondolom, hogy Magyarország megélhetési bevándorlók célországává válna. Számos olyan országot tudnék felsorolni, amelyek sokkal vonzóbb célpontok a bevándorlók számára” – mondja Ági.
Kati is kizárja ennek a lehetőségét.
„Miről beszél Orbán Viktor??? Ki a franc akar odamenni? Az útlevél-osztogatással is csak azt érték el, hogy a szavazatok fejében átutazásra használták fel az állampolgárságot. Aki megkapta, már húzott is Nyugatra, ahova egyébként nem mehetett volna!”
Beatrix pedig egyenesen röhejesnek tartja a feltételezést.
„Orbán Viktor kijelentése, miszerint nem akarja, hogy az ország bevándorlók célországa legyen egyszerűen nevetséges! Őszintén, kitől félti azt az országot, amit már a csőd szélére juttattak? Kik fognak bevándorolni?!”
Beatrix egyébként azóta, ahogy fogalmaz, megtalálta élete párját, és kisfia mellé még két kislányuk született.
„Ha akkoriban jobb lett volna a megélhetési lehetőség otthon, eszembe sem jutott volna, hogy eljöjjek. De nem volt, így úgy gondolom, jól döntöttem. De amint legalább olyan szinten tud megélni egy család otthon, mint például Angliában, vissza fogok térni, mert szeretem a hazámat. Egy baj van: 41 éves vagyok, és nem hiszem, hogy még ebben az életben és az elkövetkező 40 évben bármilyen pozitív változás lenne a magyar gazdaságban. Már eladták a hazánkat, így marad csak a hazalátogatás…sajnos…”
