Nagyvilág

Ferenc pápa: „Nem kell szaporodni, mint a nyulak”

ferenc-papa(210x140).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(210x140).jpg (ferenc pápa)

Számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra – mondta az egyházfő.

A pápa ugyan szigorúan ragaszkodik az egyház mesterséges fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak felelősségteljesen kell gyermeket vállalniuk, „nem kell úgy szaporodniuk, mint a nyulaknak”.

A katolikus egyházfő a Fülöp-szigetekről hazatérőben a repülőgépen újságíróknak kifejtette, hogy számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra. Fontosnak tartotta azonban, hogy külső intézmény ne erőltesse az országokra nézeteit a születendő gyermekek számának szabályozásáról és a fejlődő világ „ideológiai gyarmatosítását” is bírálta. Főként afrikai püspökök panaszkodnak amiatt, hogy szervezetek, intézmények, egyes nemzetek egyre inkább rákényszerítik eszméiket a fejlődő világra, gyakran a fejlesztési segélyek feltételeként.

 Europress

A pápa védelmébe vette az 1968-ban kiadott, a mesterséges születésszabályozást ellenző enciklikát. Hangsúlyozta: az életre való nyitottság a házasság szentségének feltétele. Elmondta: nem igaz az, hogy a jó katolikusok olyanok, mint a nyulak, a felelősségteljes gyermekvállalás megköveteli, hogy a szülők szabályozzák a gyermekek megszületését, aminek módjaira vannak egyházi tanítások. Ezek közt említette a női ciklus megfigyelésén alapuló természetes családtervezést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik