Nagyvilág

Válogatás nélkül mészárolt a Boko Haram

boko haram (boko haram)
boko haram (boko haram)

Háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el, egyebek mellett egy vajúdó nőt gyilkolt meg a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a Nigéria északkeleti határvidékén, a Csád-tó partja mentén elkövetett támadása során - közölte az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön az MTI szerint.

A támadás a Boko Haram “eddigi legnagyobb és legpusztítóbb” akciója volt: műholdas felvételek tanúsága szerint 3700 házat romboltak le vagy rongáltak meg az iszlamista fegyveresek a tizenhat falvat és Baga városát érintő vérengzés során, egy települést pedig teljesen “leradíroztak a térképről”.

A szélsőségesek a helyiek beszámolói szerint brutális gyilkosságokat követtek el civilek ellen. Szemtanúk szerint egy vajúdó nőt és csecsemőjét ölték meg a Boko Haram tagjai. “A csecsemő, egy fiú, már félig világra jött, így ölték meg” – mondta egy szemtanú.

Sok kisgyereket, menekülő embereket is legyilkoltak. Az áldozatok többsége gyermek, nő és idős ember volt, akik nem tudtak elfutni, amikor a lázadók rakétagránátokkal és gépkarabélyokkal felfegyverezve behatoltak Bagába.
A polgári személyek válogatás nélküli legyilkolása, tulajdonuk elpusztítása “háborús és emberiesség elleni bűncselekmény, amelyek kivizsgálást követelnek” – írta az AI jelentésében.

A január elsején elkövetett támadásban hivatalos források szerint 150 ember vesztette életét, és mintegy 20 ezren menekültek el a körzetből. Ugyanakkor szemtanúk ennél több áldozatról számoltak be, és egyesek kétezer halottat emlegettek, bár ezt a hatóságok “szenzációhajhászásnak” nevezték.

Nem ez volt a Boko Haram első véres támadása a környéken: 2013 áprilisában a szélsőségesek 187 embert mészároltak le, és több mint kétezer lakóházat égettek fel a környéken.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Csak tavaly novemberben több mint ötezer embert gyilkolt meg a szervezet Nigériában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik