Nagyvilág

Egy pohár vízen múlt az egyik túsz élete

Interjút adott a francia televíziónak Lillian Lepere, aki elbújt a nyomdában, ahová a Charlie Hebdo elleni merénylet elkövetői múlt pénteken berontottak.

A 27 éves grafikus kis híján szívinfarktust kapott, amikor az egyik gyilkos belépett, és egy pohár vizet engedett magának a csapból, ami alatt Lepere kuporgott, egy szekrényben.

„Éreztem, ahogy folyik a víz a hátam mögötti csőben. Alig fél méterre állt tőlem, láttam az árnyékát” – idéz az interjúból a Daily Mail. A mozivászonra illő jelenet után még közel nyolc óráig rejtőzködött Lepere az alig egy méter magas és 40 centiméter mély búvóhelyen. A fiatal nem tudta, hogy főnöke közben megnyugtatta a két merénylőt, sőt kávéval kínálta őket.

Lepere lélekjelenlétének és a szekrényből küldött SMS-einek köszönhető, hogy a francia különleges egységek tudták, merre vannak a terroristák az épületen belül, és végeztek velük. A grafikus egészen addig mozdulatlan maradt a mosdótál alatt, míg a kommandósok átfésülték a nyomdát és rátaláltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik