Nagyvilág

Több száz hívőt köteleztek kasztrálásra, hogy közelebb kerüljenek istenhez

Gurmeet-Ram-Rahim-Singh(960x640).jpg (guru, india, )
Gurmeet-Ram-Rahim-Singh(960x640).jpg (guru, india, )

Az indiai hatóságok eljárást indítottak egy guru ellen, aki a vád szerint négyszáz követőjének kasztrálását rendelte el.

Az indiai központi nyomozóiroda (CBI) a héten hivatalosan nyomozást indított a több tízmillió követővel rendelkező Dera Sacha Sauda nevű „közjóléti és spirituális szervezet” 47 éves vezetője ellen, aki a vád szerint a szervezet nagyjából négyszáz követőjét kasztráltatta az elmúlt évtizedekben, hogy közelebb kerüljenek istenhez – jelentette az indiai sajtó. A hívei által szentként tisztelt Gurmeet Ram Rahim Singh ellen súlyos testi sértés valamint megfélemlítés vádjával indítottak eljárást.

A CBI azután kezdett el foglalkozni az üggyel, hogy a szervezet egyik volt követője feljelentést tett a guru ellen egy bíróságon. Hans Raj Chauhan állítása szerint a kasztrálásokat a szervezet ásramjában, azaz spirituális menedékhelyén hajtották végre orvosok, Gurmeet Ram Rahim Singh utasítására.
 

A vádló ügyvédjének elmondása szerint a kasztrálások az elmúlt 15 évben történtek, és ügyfele már évek óta tervezte a feljelentést, de eddig a félelem visszatartotta attól, hogy a hatóságokhoz forduljon. A kasztrálás tényét Chauhan esetében a bíróság által kijelölt orvosok vizsgálata megerősítette.  

Gurmeet Ram Rahim Singh egy szerdai sajtótájékoztatón tagadta a kasztrálásokat, kijelentve, hogy „zavarják az ilyen vádak, miközben ő csupa jó szolgálatot tesz az emberiségéért”. Egyben közölte, hogy ügyvédjeivel készek megvédeni ártatlanságát a bíróságon. A guru erről a nyáron mozikba kerülő filmje népszerűsítésére megrendezett sajtótájékoztatón beszélt.
 

A vallási vezető ellen nem ez az egyetlen rendőrségi ügy zajlik. A férfi per elé néz egy újságíró valamint egy követőjének meggyilkolásában játszott állítólagos szerepe miatt, és azzal is vádolják, hogy szexuálisan kihasználta női követőit.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik