Nagyvilág

Erőszak miatt ölhették meg testvérüket a „gyilkos nővérek”

Éveken át tartó szexuális és fizikai zaklatás állhatott a floridai kamaszlányok testvérgyilkosságának hátterében.

Rég óta ismerték a hatóságok a floridai Kornegay családot, amelyikben két kamaszlány megölte tizenhat éves bátyját a hétvégén. Mint arról korábban beszámoltunk, a tizenöt éves Misty „Ariel” Kornegay a szülei hálószobájából elemelt pisztollyal lőtte agyon a bátyját. A gyilkosságban tizenegy éves húga, Nicole segített neki, bár azt a hatóságok egyelőre nem közölték, hogyan.

„Több esetben történt fizikai és szexuális erőszak a családban” – nyilatkozta az Inquistirnek Mark Hunter, Sheriff. Az szülők korábban azzal az indokkal vették ki Arielt az iskolából, hogy a „lány túl sokszor játssza meg magát” és több öngyilkossági kísérletet is elkövetett. A lap megtudta, hogy a szülők többször zárták be akár hetekre a lányt a szobájába, amiben csak egy vödör és egy takaró volt.

Még 2010-be egy „nagybácsit” azzal vádoltak meg, hogy molesztálta Arielt. Egy rendőrségi jelentés szerint pedig egyszer az anya tett bejelentést, hogy szex közben kapta rajta idősebb fiát és lányát. A rendőrök biztosak benne, hogy hosszú éveken át tartó szexuális és fizikai erőszak vezetett a tragédiához.

Jeff Siegmeister, államügyész szerint a hatályos törvények miatt, a lányokat valószínűleg felnőttként kell majd megvádolnia, ami azt jelenti, hogy súlyos büntetésre számíthatnak. A szülők szintén szigorú ítéletre számíthatnak, amiért magukra hagyták gyermekeiket, az agyonlőtt fiún, és a gyilkossággal vádolt húgain kívül egy hároméves kisfiút is. Az apa kamionsofőrként dolgozott, felesége pedig általában vele tartott az útjain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik