Tizenvalahány óra út rohadtul kimerítő. Tizenvalahány óra út még az Indiai-óceán felé is sok. Tizenvalahány óra út elszakít az otthon valóságától. Tizenvalahány óra út alatt az ember megfeledkezik a tüntetésekről, kétharmadról, rezsicsökkentésről, korrupcióról, közmédiáról, a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről.
Legalábbis azt hiszi.
Csami egy középkorú szingaléz férfi, ő fogad minket Srí Lanka legnagyobb városának, Colombónak a repterén. Vidám figura, a helyi normcore divathoz híven rövidnadrágban és papucsban vár minket, a szemére tolt ezüstüveges napszemüveg akár borotválkozó tükörként is működne. Egy ütött-kopott fehér kisbuszba ülünk – a szállásunk Colombótól nagyjából 110 kilométerre van, ami a Srí Lanka-i közlekedésben kb. két és fél óra autóutat jelent.
Közben Csamit hallgatom, nagyon szeret külföldiekkel társalogni. Látva, hogy belepasszíroztam a télikabátomat a bőröndömbe, elmondja, legnagyobb vágya, hogy egyszer hóban rohangáljon. Srí Lankán ugyanis nincs hó, csak monszun vagy napsütés. Akár mindkettő egyszerre. Csami az angolt – az indiaiakhoz hasonlóan – bollywoodi akcentussal beszéli. De legalább beszéli. Ex brit gyarmatként mindenesetre furcsa, hogy milyen kevesen vannak ezzel így Srí Lankán. Beszélgetünk időjárásról, turistákról, őrült colombói forgalomról, családról. A tíz évvel ezelőtti cunamikatasztrófa kapcsán előjön sofőrünk tragikus története is: 2004 karácsonyának első napján (igen, itt az Indiai-óceán közepén is megünneplik Jézus születését, függetlenül attól, hogy az ország 80 százaléka buddhista) Csami egy buliban volt, sokat ivott, hazatántorgott és már aludt, amikor váratlanul felhívta a barátnője, aki épp hozzá igyekezett vonattal. A férfi elhajtotta a nőt, mondván, miről beszél, dehogy megy az óceán sehova, hagyja békén, nagyon kivan és pihennie kell. A telefon azonban megcsörrent újra. Ismét a barátnő volt, a férfi reakciója pedig ugyanaz, mint legelőször. Nem sokkal később Csami anyja rontott be a szobába és azt üvöltötte „Jön a víz!”. Menekültek. Menekülni kellett. Az óceán kitört, a víz kíméletlenül pusztított. A férfi és anyja sikeresen megmenekültek, de a barátnő nem: a vasútikocsit, amiben utazott, elvitte az ár, testét máig nem találták meg. Csami ezután évekig depressziós volt, inni kezdett, orvos segített neki lábra állni. Azóta új családja van, turisták fuvarozásából él és imád politizálni.
Átlagpolgár, átlagplakátok, átlagos utcakép Srí Lankán
(Fotók: Kustánczi Norbert)
„Ez itt egyébként nem Srí Lanka, hanem Mahinda Radzsapaksza Családi és Baráti Körének Privát Kft.-je” – mutat rá pikírten egy órásplakátra Colombóban.
A plakáton a helyi államfő, Mahinda Radzsapaksza mosolyog. Ruhája fehér, nyakában bordó sál, bajusza tömött, tekintete megnyerő. Nem nehéz róla plakátokat találni, hisz’ túlzások nélkül minden falfelületről, hirdetőoszlopról, házfalról, buszmegállóról, bódéról, kóbor kutya donga lábáról ő vigyorog ránk. Január 8-án, azaz ma vannak ugyanis a Srí Lanka-i elnökválasztások, amit Radzsapaksza nagyon nem szeretne elveszteni, így aztán mindenhova kirakatta arcképét. Ismerős sztori.
Csak a Fidesz nyerheti a plakátháborút.
A választások egyébként nem most lennének, de Radzsapaksza kihasználva elnöki jogát – amely szerint az elvileg hatévente ismétlődő választásokat az ország vezetője hivatalba lépése után négy évvel bármikor előrehozhatja – a kedvezőtlen népszerűségi mutatókat látva, váratlanul előre is hozta. Ezt egyébként korábban is megtette.
Egy rettentően babonás és jósokkal teli országban a rettentően babonásnak tartott és jósokkal sokat konzultáló Radzsapaksza nem mindig szereti a csillagokra vagy a jövendőmondókra bízni sorsát. Az ország alkotmánya eredetileg csak két ciklust engedélyez egy elnöknek, ám Radzsapaksza pártjának, a Srí Lanka Szabadság Pártnak kétharmada van a t. Házban, az pedig elég arra, hogy ha kell, alkotmányt is módosítson. Az elnök ezt arra használta, hogy eltörölje a két ciklusra vonatozó szabályt, így újraindulhat a választásokon, immár harmadszor.
Így csinált a Fidesz kétharmadot az egyszerű többségből.
Iskolai ünnepség egy dél-Srí Lanka-i faluban
Csami a legkevésbé sem rejti véka alá, hogy nem szereti az elnököt. Ezzel azonban sokan nem értenek egyet, Mahinda Radzsapakszát többen háborús hősnek tartják. Szerintük az elnök volt az, akinek vezetésével legyőzték a tamil tigriseket és a negyed évszázados polgárháború véget ért. Radzsapaksza és kormánya brutalitását azonban a nemzetközi szervezetek nem nézték jó szemmel, szerintük gerillamódszerekkel mentek a tamiloknak, lehazaárulózták azt, aki kétségbe vonta a döntéseiket, kitiltották a külföldi újságírókat az országból, a helyi médiamunkások anyagait pedig erősen cenzúrázták.
A nyugati sajtó és nemzetközi szervezetek szerint a Srí Lanka-i elnök egyáltalán nem háborús hős, sőt. 2011-ben az ENSZ egyenesen háborús és emberiségellenes bűnöknek nevezte Radzsapaksza és kormánya, illetve a tamil lázadók tetteit. A nyugati kritika azonban 2009-ben még süket fülekre talált a dél-ázsiai országban, a tamilok legyőzése után erős személyi kultusz kezdődött, Radzsapakszát szingaléz buddhista hősöknek kijáró tisztelet övezte. A védelmi minisztérium például egyenesen egy kétezer évvel ezelőtt élt, Dutugemunu nevű szingaléz királyhoz hasonlította az elnököt.
Honlapjukon így fogalmaztak:
„Dutugemununak 13 évébe tellett, hogy visszafoglalja földjeinket és kivívja Srí Lanka szuverenitását. Radzsapaksza úrnak nem kellett mindehhez 3 év sem.”
Buszmegállón is az elnök mosolyog
„Van egyáltalán ellenfele az elnöknek?” – kérdezem Csamit, miközben már a megszámlálhatatlanadik Radzsapaksza-plakát mellett megyünk el.
„Van, de szerintem megint el fogja csalni a választásokat, mint az előzőt.”
Egyre hajmeresztőbben cikázunk az ország jelképének számító háromkerekű tuktukok, TATA autók és mindenféle lepukkant járművek között.
„Ott van például a rezsicsökkentés!”
„A mi?”
Radzsapaksza tényleg nem bízza a véletlenre. A választások előtt egyik legnagyobb visszhangot kiváltó populista intézkedése az energiaköltségek drasztikus csökkentése volt. Ismerős, ugye? Tavaly szeptemberben jelentette be, egy a kínaiak által finanszírozott új erőmű avatásakor, hogy ő mostantól megkönnyíti a Srí Lanka-i emberek életét, és 25 százalékkal visszavágja az energiaárakat. Ugyanekkor a kerozint, a benzint és a gázolajat is jóárasította.
Vannak azonban olyan esetek, amikor nem a lakosság, hanem egy ismerős pénztárcáját simogatja meg az elnök.
„Látod ezt az utat? Ennek kilométere 50 millió rúpiába került!”
Ez az összeg egy olyan országban, ahol sokan viskókban élnek, nyomorban és a lottófőnyeremény átszámítva kábé 5 millió forint, óriásinak számít. 50 millió rúpia nagyjából 100 millió forintnak felel meg.
Hazagondolok és legyintek.
Brutálisan drága út épül Magyarországon.
Mindennapos látvány a koldusok látványa
„Egyébként nem is nagyon látják Radzsapaksza kihívóját az emberek, mert mindig ő van a tévében” – tereli vissza a témát Csami a választásokra.„Az állami csatornán 15-20 percenként megszakítják a műsort, hogy bemutassák, éppen mikor mit adott át, mit csinált, hova megy a mi elnökünk.”
Magyarország ismét visszahúz. Van még hova fejlődnünk – ugrik be.
Az MTV Híradója kiakadt, hogy valaki elhallgatta a kormány sikereit.
És ha mindezek után még kérdés vetődne fel, miért nevezi Csami Srí Lankát Radzsapaksza családi vállalkozásának, akkor itt egy végső érv. Az elnök nem rejti véka alá, hogy szereti saját embereit, legfőképp saját rokonait helyzetbe hozni, beültetni a fontos pozíciókba. Hogy néhányat említsek: Basil testvére az ország fejlesztési minisztere, Gotabhaya öccse a nemzetvédelmi miniszter, egyik unokatestvére a repülésügyi hivatal elnöke, egy másik az amerikai nagykövet.
Csodagyerek a fővárosi csúcsban – Vitézy Dávid portréja.
Az állam foglyul ejtése, a state capture és a családi korrupció egyébként nem ismeretlen fogalom Srí Lankán. Több helyről is hallottam azt a pletykaszagú, mégis hihető sztorit, ami az egyik korábbi elnök idején esett meg. Történt ugyanis, hogy ennek a vezetőnek egyik rokona a generátorbizniszben utazott, de mivel Srí Lankán egyre kevesebb szükség volt áramfejlesztőkre, a kedves rokon kihasználva rokoni kapcsolatait, elintézte, hogy bizonyos időközönként mesterséges áramszünetekkel sújtsák az országot. Ezt hívják valahogy úgy, hogy a kereslet erőszakos ösztönzése.
Az óriási Radzsapaksza-klán nepotizmusa, korrupciós ügyei, jogtiprása és hatalmi koncentrációja mostanra oda vezetett, hogy az elnök kezdi elveszteni a népszerűségét. Az „uralkodó család” azonban tudja, addig mindenképp támogatja őket a megválasztáshoz szükséges kritikus tömeg, amíg a nép látja, hogy az elnök megvédi Srí Lankát, legyen bárki is az ellenség – akár a tamilok, akár külföldi újságírók. A hős álarca még nem hullott le.
Könnyű dolga azonban nem lesz Radzsapakszának január 8-án, tudniillik van ellenfele, nem is akármilyen. Korábbi párttársa, kormánytagja, jelenleg a nemrég létrehozott Új Demokratikus Front egyik politikusa, a 63 éves Maithripala Sirisena az elnök legfőbb riválisa. Sirisena sokszor bírálta Radzsapakszát, hogy egy korrupt családi vállalkozásként vezeti az országot a teljes diktatúra felé. Hogy Sirisena megnyeri-e a választásokat, nemsokára kiderül. Egy, a Guardian által megszólaltatott szakértő mindenesetre szoros eredményre számít.
A nagyjából két és fél órás, a Srí Lanka-i vezetési stílus miatt periodikus halálfélelemmel tarkított autózás után megérkezünk szálláshelyünkre. Csami segít kipakolni a csomagokat. Búcsúzóul kezet rázok vele, rámosolygok és annyit mondok:
„Visszafelé én mesélek.”
