Nagyvilág
mcdonalds(2)(960x640).jpg (mcdonalds, )

Testrész az ételben: sajnálkozik a McDonald’s

Emberi fogat, műanyag- és fémdarabkákat találtak a McDonald's gyorsétterem-lánc termékeiben Japánban. A cég bocsánatot kér, az ügyvezető esetleges külső machinációról beszél.

Korábban a témában:

A szerdai sajtótájékoztatón a cég vezetői mélyen meghajolva fejezték ki sajnálkozásukat. A mostani, „talált tárgyak” miatt kirobbant botrányt élelmiszerbiztonsági probléma előzte meg: kínai és japán gyorsétterem-láncoknál 2014 nyarán lejárt szavatosságú, a kínai beszállító által átcímkézett húst találtak. A japán McDonald’s azóta leállította a kínai hús behozatalát, Thaiföldről szerzi be az alapanyagot.

Nem hiányzik valami?

Legutóbb egy gyerek száját sértette fel egy darab műanyag, amely egy McDonald’s-fagylaltból került a szájába, egy másik vendég Big Mac menüt rendelt, és emberi fogra bukkant a sült burgonyában. Az étterem közölte: egyetlen alkalmazott sem hagyta el a fogát, és annak sem volt jele, hogy az olajban fog sült volna. Még keresik, hogyan kerülhetett a testrész az ételbe.

Aoki Takehiko, a McDonald’s helyi ügyvezetője tagadta, hogy az esetek az ellenőrzés általános hiányosságaira világítottak volna rá, elszigeteltnek nevezte őket. Elismerte azonban, hogy más esetekben fémet találtak egy palacsintájukban és műanyagot egy muffinban, ám nem kívánta felsorolni az összes incidenst. Takehiko szerint lehetséges, hogy az incidensek külső machináció eredményei.

A McDonald’s nagyon népszerű Japánban, több mint háromezer éttermet működtet. Az évek során túlélték a kergemarhakór okozta pánikot és a fogásaik túl magas kalóriatartalma miatti aggodalmakat. A múlt évben korlátozniuk kellett a sült burgonya adagjainak nagyságát a burgonyahiány miatt, de hétfőtől ismét árulnak belőle nagy adagot.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.