Nagyvilág

Nagyot bukott a Korean Air-alelnök a makadámdión

korean-air(960x640).jpg (korean air, repülőgép, )
korean-air(960x640).jpg (korean air, repülőgép, )

Az légitársaság elnökének lánya a cég alelnökeként visszafordíttatott egy gépet, mert nem zacskóban adták a csemegét, 15 év börtönt is kaphat.

Cso Hjun Ah, a Korean Air elnökének, Cso Jang Hónak a legidősebb lánya december 5-én parancsolta le a New Yorkból Szöulba induló repülőgépről az utaskísérők főnökét, mivel az egyik stewardess kicsomagolatlanul szolgálta fel az első osztályú utasoknak az ausztrál mogyoróként is ismert makadámdiót. A repülőgép visszafordítása a kapuhoz 11 perc késést okozott a több mint 250 utasnak – írja az MTI.

15 év lehet a büntetés

Négy nappal a botrány kitörése után Cso Hjun Ah kénytelen volt lemondani a légitársaság alelnöki tisztéről, december 30-án pedig előzetes letartóztatásba került.

A repülésbiztonsági előírások megszegésén túl a hatósági vizsgálat akadályozásával is megvádolta a cégelnök lányát az ügyészség, amelynek szerdai sajtótájékoztatóját az egy hónapig tartó vizsgálat eredményéről élőben közvetítették a dél-koreai tévétársaságok. Az AP szerint az egykori alelnök akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat.

Hamis bizonyítékok is előkerültek

Az ügyészség vizsgálja a légitársaság és az azt felügyelő közlekedési minisztérium viszonyát is, mert kiderült, hogy az incidens ügyében indított minisztériumi vizsgálatot többségében olyan tisztségviselők folytatták, akik korábban a Korean Air alkalmazottai voltak.

Az ügyészség szerint emellett a légitársaság vezetői dokumentumokat semmisítettek meg és hamis bizonyítékokat fabrikáltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik