Nagyvilág
Charlie Hebdo (charlie hebdo)

Ami most Franciaországban történt, az csak a kezdet

Amikor ezeket a sorokat írom, még küzdenek az életükért sebesült francia kollégáim. Beszéltem a főszerkesztőmmel. Abban maradtunk, hogy ez a szerkesztőség lehettünk volna mi is.

Korábban a témában:

Többek között miattam: nagy büszkén írtam vissza Irakból még 2014 nyarán, hogyan szóltam be az Iszlám Államnak és vezetőjének, Abu Bakr Ál Bágdádinak.

Magyarul.

Ugyanezért most Párizsban előre megtervezett kommandósakció keretében tizenkét újságírót öltek meg ismeretlen maszkos támadók. Ők egy Ál-Bágdádi karikatúrát közöltek, igaz sok minden mást is.

Bár a túlélők arról számoltak be, hogy a tökéletes franciasággal beszélő fegyveresek azt mondták, „mi vagyunk az Ál-Káida”, ezzel nem vagyunk beljebb. Ha valaki foglalkozik a modern dzsiháddal, tisztában van vele, hogy gyakorlatilag minden országnak van Ál-Káidája, csakúgy, mint McDonalds-a. Sőt, vannak konkrétan angol nyelven írt szélsőséges magazinok, ahol arra buzdítják az olvasókat, hogy maguk kövessenek el terrorakciókat, bombarecepteket mellékelve.

Kairóban, ahol élek azt mondják, az Iszlám Állam gazemberei követték el a gyilkosságokat. Biztosat azonban itt sem tud senki sem. Szájed El Uindi, az Al-Ahram hetilap külpolitikai szakértője úgy értékelte a merényletet, hogy „Franciaország mostantól kezdve halálra lesz rémülve.” A merénylet okaként Franciaország szerepvállalását jelölte meg az Egyesült Államok vezette Iszlám Ellenes koalícióban, mely komoly „nyugtalanságot” váltott ki az országban. „Ma bosszút álltak ezért Franciaországon” – írja, majd hozzáteszi „ezért minden ujj a Közel-Keletre fog mutatni, mint a terrorizmus központjára”. Az Al-Azhar Egyetem (az Iszlám vallás meghatározó oktatási intézménye a Közel-Keleten) közleményben ítélte el az esetet, és okaként Mohamed próféta szatirikus ábrázolását jelölték meg.


Forrás: Europress 

Két dolog tűnik valószínűnek: vagy az Iszlám Állam rendelte meg a terrorakciót, amely szintén az iraki Ál-Káida fiókból nőtte ki magát, vagy valamelyik konkurens irodája. Ezekből is akad bőven. Az kizárható, hogy önjelölt dzsihádisták hajtották volna végre a merényletet. Ehhez túl profik voltak az elkövetők. A szemtanúk beszámolói alapján az is biztosra vehető, hogy anyanyelvi franciák. Lehet, hogy francia állampolgárok.

Nem gondolom egyébként azt sem, hogy az Iszlám Állam lenne a felelős. Nem azért, mert nem telne ki belőlük, ó dehogy. Azért, mert akkor így mutatkoztak volna be a támadók. Mert bemutatkozni bemutatkoztak.

Elnézve a videofelvételeket, ezek a férfiak már öltek embert és kaptak katonai kiképzést. Nem kizárható, hogy Szíriából, Irakból, Jemenből, Pakisztánból, Afganisztánból tértek volna vissza vagy bárhonnan, ahol lehet kapni ilyen jellegű okítást. Az is biztos, hogy heteken át tervezték a terrorakciót.

Nem szeretnék abba belemenni, mekkora sértés a vallásos muszlimok számára a Prófétán viccelődni, és senki sem hozhatja fel indokként, hogy „számíthattak volna rá, ha megteszik”. Nem akarok olyan országban élni, ahol félni kell.

Márpedig ennek a merényletnek az egyik célja éppen ez volt: félelmet kelteni.

A másik egy sokkal prózaibb cél. Ha a pakisztáni tálibok novemberi gyermekmészárlását vesszük, az Iszlám Állam nyilvános kivégzéseit, az Ál-Káida jemeni irodájának emberrablási akcióit, az Ál-Ánszár Ál Beit Ál Mákdísz egyiptomi terrorcsoport akcióit, akkor egészen nyilvánvaló, hogy valami elkezdődött a dzsihadista oldalon. Valami egészen szörnyű. Mikor ezt írom a franciaországi merényletet még nem vállalta senki sem magára. De fogja. A terrorszervezetek ugyanis egymással is versengenek, ki tud brutálisabb, kegyetlenebb, sokkolóbb terrorcselekményt elkövetni. Azért versengenek, melyikük tudja előbb megszólítani a globálisan összekapcsolódott, európai, amerikai, közel-keleti muszlimok közül azokat, akik nem találják a helyüket a saját országukban. Ez a Dzsihád 2.0 – amelynek a célcsoportja nem feltétlenül az arabok.

A Dzsihád 2.0 mi magunk vagyunk.

Tökéletes angolsággal beszélő angol állampolgár végezte ki a külföldi újságírókat Irakban, most anyanyelvi franciák öltek francia újságírókat. Saját állampolgáraink követik el a terrorcselekményeket az iszlám nevében. Legalábbis ennyi információ birtokában nagyon úgy tűnik.

Ami most Franciaországban történt, az csak a kezdet. Több terrorcselekmény is lesz még. Minél nagyobbat tapos az Egyesült Államok és koalíciója az Iszlám Állam torkán, annál több. Hazamenekülnek az EU-s útlevelükkel a fiaink, befejezett kiképzéssel és izzó haraggal a „korrupt nyugat” iránt. Nem lesznek kevésbé radikálisak, csak mert el kellett menekülniük a Kalifátusból. És afelől se legyenek kétségeink, hogy nem lesznek ötleteik.

Hogy ezt miként lehetne megakadályozni vagy kiszűrni, nem tudom. Csak annyit remélek, hogy nem lesz etnikai/vallási alapú megbélyegzés Franciaországban, Németországban, az EU-ban.

Ilyen már volt egyszer ugyanis: holokauszt lett a vége.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.