Nagyvilág

Beborította Moszkvát a hóesés, repülőjáratokat töröltek

Több mint száz repülőjáratot kellett törölni Moszkvában a hóesés miatt. Az előrejelzések szerint a havazás estig folytatódik az orosz fővárosban.

Hírügynökségi jelentések szerint kül- és belföldi járatokat egyaránt töröltek a moszkvai repülőtereken. A havazás komoly fennakadásokat okozott a közúti közlekedésben is.

A helyenként óránként 60 kilométer erejű szélben helyi idő szerint reggel 7-től délután 5 óráig 17 centiméter hó esett, így szinte megbénult az orosz főváros felszíni közlekedése. Több kilométeres dugókban araszoltak egész nap a gépkocsiban utazó moszkvaiak. A közlekedés akadályozottságát mérő 12 fokozatú skála szerint 9-10 fokos dugók keletkeztek az orosz fővárosban. A lenta.ru című orosz hírportál szerint már a délelőtti órákban összeomlott az orosz főváros közlekedése. A fővárosi közlekedési osztály adatai szerint  mindössze két óra leforgása alatt, azaz 15 és 17 óra között 1000 baleset történt a moszkvai utakon, amelyeket több mint 11 ezer hóekével, és egyéb eszközzel tisztítanak és egyben 20 ezer köztisztasági munkást küldtek a közterületekre – jelentette az MTI. 

A rendkívüli időjárás miatt az orosz kormány ülésére több miniszter késve érkezett – írta az Argumenti i fakti című lap internetes változata. A Rosszija 24 állami hírtévé arról számolt be, hogy Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármester személyesen felügyeli a havazás miatt kialakult helyzet kezelését.

Moszkvában jelenleg mínusz 11 fok van. 

.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik