Nagyvilág

Halálra ítéltek 54 katonát harcmegtagadás miatt

nigéria (nigéria)
nigéria (nigéria)

Nem csatlakoztak a Boko Haram elleni műveletekhez, ezért kellett hadbíróság elé állniuk. Négy-öt katona bűnösnek vallotta magát, őket felmentették.

Sortűz általi halálra ítélte a nigériai hadbíróság az ország hadseregének 54 katonáját zendülés vádjával, mert megtagadták a Boko Haram szélsőséges szervezet elleni harcot.

A szerdai ítélethozatallal zárult per október közepén kezdődött, miután augusztus 4-én a katonák állítólag nem teljesítették az elöljáróik által kiadott parancsot arról, hogy csatlakozzanak a Boko Haram elleni műveletekhez az ország északkeleti részén, Borno szövetségi államban.

Az 54 katona négy – más források szerint öt – társa szerencsésebb volt, ők ugyan bűnösnek vallották magukat, de felmentették és leszerelték őket. A mostani az idén már katonák második olyan csoportja, amelyet halálbüntetéssel sújtottak zendülés miatt.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta. A szervezet templomokat, iskolákat, illetve a radikális ideológiáját nem osztó mecseteket is gyakran vesz célba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik