Nagyvilág

Az ebola sújtotta övezetbe látogat az ENSZ főtitkára

A közeljövőben négy nyugat-afrikai országba látogat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, köztük három olyan államba, amelyet rendkívüli mértékben sújt az eddig mintegy 6900 halálos áldozatot szedő ebolajárvány.

Az utazás pontos időpontjáról nem tett közzé információt az ENSZ, azt várhatóan csütörtökön jelentik be. A főtitkár Libéria, Guinea, Sierra Leone és Mali területére utazik. 

A rendkívül fertőző, halálos vérzéses láz 2013 decemberében ütötte fel ismét a fejét Guineában. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint az ezt követő járványban közel egy év leforgása alatt, december 15-ig mintegy 6900-an vesztették életüket, s majdnem 18 500 megbetegedést regisztráltak. Az esetek 99 százaléka Libériában, Sierra Leonéban és Guineában történt. 

Mali egészségügyi minisztériuma néhány napja közölte, hogy az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteg is meggyógyult, és elhagyta a kórházat. Az országban összesen nyolc ebolás megbetegedés volt, valamennyien a szomszédos Guineából érkezettek révén fertőződtek meg. 

Az ENSZ két hónappal korábban hozta létre az ebola elleni küzdelemre specializálódott vészhelyzeti misszióját a ghánai Accrában, ez mind a négy szóban forgó nyugat-afrikai országban rendelkezik kirendeltséggel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik