Nagyvilág

Ebola miatt nincs karácsony

A járvány miatt megtiltották a szokásos ünneplést Sierra Leonéban.

Az eddigi legsúlyosabb Ebola-járvány miatt megtiltották a karácsony és az újév megszokott, zajos utcabálokkal és tömegrendezvényekkel kísért megünneplését a nyugat-afrikai országban – tudósít az MTI. A Sierra Leone-i járványügyi központ vezetője, Palo Conteh azt mondta, hogy a hadsereg fog járőrözni az utcákon, hogy elejét vegyék az ünneplésnek. „Garantáljuk, hogy idén mindenki otthon marad és az Ebola-veszélyről elmélkedik majd” – mondta.

A hivatalos adatok szerint az ország lakosságának 60 százaléka muzulmán és 25-30 százaléka keresztény vallású, de felekezettől függetlenül mindenki részt vesz az ünnepek alkalmából szervezett népes felvonulásokon és utcai rendezvényeken. Idén július 31-én azonban szükségállapotot vezettek be, a szórakozóhelyek is zárva tartanak, a tartományok több mint felében korlátozzák a közlekedést. A muzulmánok a veszély miatt ugyancsak visszafogottan tartották meg október eleji vallási ünnepüket.

Az ENSZ friss adatai szerint már több mint 6500 áldozata van a halálos fertőzésnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik