A WHO elküldött két egészségügyi csoportot a térségbe, a gyémántlelőhelyben gazdag Kono körzetbe. Az egészségügyiek az elmúlt 11 napban 87 holttestet temettek el, köztük egy ápolóét, egy mentőautó-sofőrét és egy portásét, akik előtte segítettek elhordani a halomba rakott holttesteket. Csak a két csoport odaérkezése előtti öt napban 25 ember halt meg a járványban, amely a környező falvakat sújtotta. A körzetnek 350 ezer lakosa van, és december 9-éig mindösszesen az Ebola 119 áldozatát jelentették onnan – olvasható a világszervezet közleményében.
A Sierra Leone-i járványügyi hatóság vezetője azt mondta: a Kono körzetet illetően valószínűleg csak a jéghegy csúcsát látják.
A WHO legfrissebb adatai szerint az Ebolának 6388 halálos áldozata van a három legsúlyosabban érintett nyugat-afrikai országban, Sierra Leonéban, Libériában és Guineában. December 10-éig 17 ezer 942 fertőzést regisztráltak.
A szervezet néhány nappal korábban állapította meg, hogy már nem Libériában, hanem Sierra Leonéban fertőződtek meg a legtöbben, ami azt jelzi, hogy az utóbbi országban továbbra sem tudtak úrrá lenni a több mint fél éve tomboló járványon.