Nagyvilág

Ezermilliárdokra van szüksége Ukrajnának

Arszenyij-Jacenyuk(650x433).jpg (Arszenyij Jacenyuk, ukrajna)
Arszenyij-Jacenyuk(650x433).jpg (Arszenyij Jacenyuk, ukrajna)

A fizetésképtelenség elkerülése érdekében 2015-ben további 15 milliárd dollár nemzetközi pénzügyi segítség kellene az országnak – erről Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök beszélt csütörtökön a parlamentben az új kormány programját ismertetve. 

“Összesen 9 milliárd dollár hitelt kaptunk a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), a Világbanktól és más nemzetközi pénzügyi intézményektől. 14 milliárd dollár hitelt és tartozást fizettünk vissza. A következő évben az IMF hitelprogramján felül 15 milliárd dollárra ( körülbeül 3735 milliárd forint) van még szükségünk” – fejtette ki.

A miniszterelnök a keddi kormányülésen rendkívül fontosnak nevezte az IMF-fel való együttműködést, ugyanakkor rámutatott arra, hogy a valutaalap hitele nem elegendő az ország pénzügyi, gazdasági stabilitásának megteremtésére. Megismételte, hogy Kijev nemzetközi donorkonferenciát szeretne összehívni további pénzügyi támogatások kieszközlése érdekében.

Jacenyuk hangsúlyozta, hogy az ukrán jegybankkal együttműködésben mihamarabb lépéseket kell tenni az ukrajnai bankszektor stabilizálására, mivel a hrivnya erőteljes elértéktelenedése következtében az infláció mértéke már megközelítette a 20 százalékot.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Megerősítette a korábban nyilvánosságra került adatokat, amelyek szerint idén az ukrán GDP 7 százalékot esik vissza. Ismételten kiemelte, hogy szükség van a jelenleg államilag dotált lakossági energia árának emelésére. Az állami költségvetés közvetlen hiánya Jacenyuk tájékoztatása szerint 68 milliárd hrivnya (egy hrivnya körülbelül 16 forint), ami a GDP 4 százalékát teszi ki.

Az ország nemzetközi tartalékai a hivatalos adatok szerint december 1-jén 9,97 milliárd dollárt tettek ki, ami  20,8 százalékkal, vagyis 2,62 milliárd dollárral kevesebb a novemberinél. 2004 decembere óta nem volt ennyire kevés devizatartaléka Ukrajnának. A miniszterelnök leszögezte, hogy a tartalékok növeléséhez mindenképpen külföldi hitelt kell felvennie az országnak.

Jacenyuk bejelentette: a jelentős, mintegy 110 milliárd hrivnya hiányt felhalmozó Naftohaz ukrán állami gázvállalat engedélyezte a földgáz behozatalát Ukrajnába minden magáncégnek bármely irányból. A kormányfő beszédében kitért arra, hogy az ukrán-orosz határ védelmi képességének erősítését célzó Fal nevű projekt megvalósítására Ukrajna már 235 millió hrivnya támogatást kapott az Európai Uniótól. A projekt megvalósítása a sajtóban megjelent becslések alapján összesen mintegy 8 milliárd hrivnyába kerül. Ősszel a kormány már 235 millió hrivnyát elkülönített a projektre. Jacenyuk a héten közölte, hogy a tervek szerint az építkezések a határon 4 év alatt befejeződnek.

Közben Petro Porosenko ukrán elnök Ausztráliában tárgyalt Tony Abbott ausztrál miniszterelnökkel. Az elnöki sajtószolgálat tájékoztatása szerint ausztrál részről bejelentették, hogy 2 millió dollár pénzügyi támogatást nyújtanak az ukrán hadseregnek. A találkozón a felek megvitatták továbbá annak lehetőségét, hogy Ukrajna szént és uránt importáljon Ausztriáliából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik