Nagyvilág

Meleget ajándékozott a Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján

Ötvenöt szegény magyar családnak, illetve egyedül élő idős rászorulónak oszt tűzifát a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Lovagrend Beregszászon.

Az adományok segítségével, a szervezetek által megvásárolt tűzifát elsősorban azok kapják meg, akiknek nincs pénzük tüzelőt vásárolni a téli hónapokra – mondta Makuk János, a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi járási vezetője szerdán az MTI-nek a kárpátaljai városban.

Nem tudják kielégíteni az igényeket

A szeretetszolgáltat ötven, míg a lovagrend öt családot tud támogatni az adományokból összegyűlt mintegy kétmillió forintból, a két szervezet emellett a családokhoz történő kiszállításban, valamint a fa feldarabolásában és elpakolásában is segít a rászorulóknak. A családok egységesen hét köbméter fát kaphatnak, ez gyakorlatilag egy teherautó tűzifának felel meg – tette hozzá.

 
Fotó: MTI / Balázs Attila 

A kiválasztásról szólva a szeretetszolgálat járási elnöke elmondta, elsősorban a nagycsaládosokat, az egyedül élő idős, mozgássérült vagy beteg embereket segítik, az adományra az életkörülményeket részletesen leírva lehetett pályázni. További kitétel volt még az, hogy a pályázó más forrásból ne tudja megoldani házának fűtését.

A lehetőségeket jóval meghaladó mennyiségű pályázat érkezett be a Máltai Szeretetszolgálathoz, minden igényt nem tudtak teljesíteni. Makuk János tájékoztatása szerint eddig több mint húsz család kapta meg a tüzelőt, a kiszállítást pedig folyamatosan végzik a helyi erdészetek. Ez utóbbi azonban sokszor gondokba ütközik: a kelet-ukrajnai konfliktus miatt drasztikusan emelkedett a gáz ára egész Ukrajnában, ezért az emberek nagy rész a fatüzelésre állt át, a növekvő igényeket azonban az erdészetek nehézkesen, a vártnál jóval lassabban tudják kielégíteni – magyarázta a járási vezető.

Legalább az egyik szobában meleg legyen

Szerdán több beregszászi család és idős ember kapta meg a fát. A 70 éves Magyar Irén 91 éves édesanyjával és fogyatékossággal élő 32 éves fiával él egy háztartásban havonta 1600-1800 hrivnyából (26-29 ezer forint), a gyógyszerek és az élelem mellett nem marad pénzük a tüzelő megvásárlására. A beteg, idős nő az MTI tudósítójának elmondta, hogy a szeretetszolgálattól kapott adomány egész télre biztosítja a meleget a város szélén lévő kis szoba-konyhás lakásban.


Fotó: MTI / Balázs Attila 

A kilencgyermekes Tóth Gyöngyi lakásában nincs gázfűtés annak ellenére, hogy a ház falán kívül fut végig a vezeték. Az asszony jelenleg négy kisgyermeket nevel, ő és élettársa alkalmi munkákból tartja fenn a családot. “Nem tudunk egyről a kettőre haladni, ezért is volt nagy segítség a kapott fa” – mondta el az asszony az MTI-nek.

Még ennél is nehezebb helyzetben van a négygyermekes Nagy Klára, akinek házában egy nyolc négyzetméteres konyha és egy fűtetlen kisszoba van. Az asszony 300 hrivnyát kap segélyként havonta, alkalmanként gyermekfelügyeletet vállal, élettársa alkalmi munkákból próbálja fenntartani a családot, de még sokszor élelemre is alig van pénzük. A frissen vágott tűzifa nagy segítség, mert így legalább meleg lehet az egyik szobában – jegyezte meg az asszony.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik