Nagyvilág

Felfüggesztett börtönt kapott a volt görög miniszter svájci bankszámlája miatt

Négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték kedden a görög hatóságok Janosz Papantoniu korábbi pénzügyminisztert és nejét azzal a felesége nevén lévő, mintegy 2 millió eurót tartalmazó svájci bankszámlával összefüggésben.

A házaspárnak 2009-ben kellett volna nyilvánosságra hoznia a svájci bankszámlát, ezt azonban elmulasztották megtenni a kötelező vagyonbevallás alkalmával. A turpisság úgy derült ki, hogy a számla adatai megjelentek a Lagarde-lista néven ismert, feltételezett adócsalók adatait tartalmazó névsorban. A jelenleg 65 éves szocialista politikus 1996 és 2001 között Görögország pénzügyminisztere, azután pedig 2004-ig a görög védelmi tárca vezetője volt.

Ahogyan korábban megírtuk: a Lagarde-lista hatalmas botrányt váltott ki a görög belpolitikában. 2010-ben az akkori francia pénzügyminiszter, majd a Nemzetközi Valutaalap vezetőjévé kinevezett Christine Lagarde a görög kormánynak egy listát juttatott el, amely 2062 görög személyek nevén lévő, feltehetően adóelkerülésre használt svájci bankszámlát részletezett. A nevek között magas rangú görög politikusok is szerepeltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik