Nagyvilág

Kaczynskiék megint taroltak Lengyelországban

A jelenleg ellenzékben politizáló Jog és Igazságosság kapta a legtöbb voksot a helyhatósági választásokon.

A vasárnapi lengyel helyhatósági választások nyertese a Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök nevével fémjelzett Jog és Igazságosság lett, noha a kormánykoalíció pártjai összességükben megőrizték eddigi fölényüket – idézi az Ipsos exit poll felmérését az MTI.

A konzervatív párt, mely jelenleg a legjelentősebb ellenzéki erő Lengyelországban, a szavazatok 31,5 százalékát kapta. A kormánykoalíció egyik tagja, a Polgári Platform 27,3 százalékot, másik tagja, a Lengyel Parasztpárt 17 százalékot ért el.

A választásokat megelőző közvélemény-kutatások még azt mutatták, hogy a Polgári Platform megtartja az utóbbi hetekben visszanyert népszerűségét, a Parasztpárt viszont lényegesen jobban szerepelt a vártnál. A Polgári Platform a nagyvárosokban bizonyult népszerűnek, ugyanakkor a legtöbb helyen nem sikerült a jelöltek egyikének sem megszerezni az abszolút szavazattöbbséget, így a helyi választási szabályok alapján második fordulót tartanak majd.

A helyhatósági választás fontos megmérettetés a jövőre esedékes elnök- és parlamentválasztások előtt. Ewa Kopacz miniszterelnök gratulált a győzteseknek, ugyanakkor reményét fejezte ki arra, hogy pártja ellensúlyozza a mostani veszteséget. Kaczynski szerint a Jog és Igazságosság jó úton halad, és kiemelte, hogy pártjának a legfontosabb most, hogy tiszták legyenek. Ezzel arra utalt, hogy közvetlenül a választásokat megelőzően három tagjukat kizárták külföldi útjaik szabálytalan elszámolása miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik