Nagyvilág

Leleplezték Oszama bin Laden kivégzőjét

Nyilvánosságra hozta a Daily Mail című brit napilap honlapján annak az amerikai kommandósnak a kilétét, aki 2011. május 2-ára virradóra a pakisztáni Abbotábádban egy titkos akcióban végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjével.

A csütörtökön közölt cikk szerint, amelyhez fotókat is mellékeltek, a haditengerész kommandós neve Rob O’Neill, 38 éves, a SEAL nevű különleges alakulatnál végzett 16 évi szolgálat után nyugdíjba ment, és jelenleg anyagi nehézségekkel küzd.

A Daily Mail megelőzte a közléssel a Fox News amerikai tévétársaságot, amely a múlt héten beharangozta, hogy november 11-én és 12-én este mutatja be Az ember, aki megölte Oszama bin Ladent című kétrészes dokumentumfilmjét, amelyben először sugároz interjút azzal a tengerészgyalogossal, aki azt állítja, hogy ő ölte meg a terroristavezért.

Részleteket meséltek az akcióról

Bin Ladennel a SEAL alakulat – az elnevezés Sea, Air and Land, vagyis tenger, levegő és föld szavakból ered – végzett az Iszlámábádtól 100 kilométernyire fekvő Abbotábád városban, ahol az al-Kaida vezére 2005 óta rejtőzött. Ez az amerikai haditengerészet különleges alakulata, a legkeményebb feltételek között kiképzett katonák a tagjai, akik a legvakmerőbb titkos akciók végrehajtásával váltak ismertté.

O’Neill elmondja, hogy háromszor lőtt Oszama bin Ladenre, a homlokára célozva. A brit lap azonban egy másik változatot is közöl, eszerint Robb először egy lövéssel homlokon találta a terroristavezért, majd két társa mellbe lőve végzett bin Ladennel. O’Neill több mint egy tucat bevetésen vett részt négy különböző térségben, köztük Afganisztánban és Irakban. Ezeken a bevetéseken több mint 400 különböző harci feladatot hajtott végre, és több mint 30 embert ölt meg. Ezért 52 kitüntetést kapott.

Nem félnek a célponttá válástól

Azok a különleges akciók, amelyekben O’Neill részt vett, olyan híres hollywoodi filmek alapjául szolgáltak, mint a Phillips kapitány (angol címe Captain Phillips, témája a szomáliai kalózok elleni harc), a Zero Dark Thirty – A bin Laden-hajsza (Oszama bin Laden megöléséről szól) és a Magányos túlélő (angol címe Lone Survivor, egy afganisztáni tálib vezér sikertelen elfogásáról szól).

Amint O’Neill apja a Daily Mailnek elmondta, a család nem fél attól, hogy iszlamista terroristák, köztük esetleg a Szíriában és Irakban tevékenykedő Iszlám Állam célpontjává válhat. Kész akár egy céltáblát rajzolni ajtajukra, és azt mondani a terroristáknak, “Végezzetek velünk, ha tudtok!”

O’Neill azután döntött úgy, hogy felfedi kilétét, miután elveszítette a neki járó katonai nyugdíj egy részét – írta a lap. Ennek oka, hogy az előírtnál korábban, vagyis nem 20, hanem már 16 évi szolgálat után ment nyugdíjba. Az utóbbi időben anyagi nehézségekkel küzd. Feltételezések szerint a Fox News dokumentumfilmjéért jelentős összeg üti a markát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik