Nagyvilág

Kitiltják a jobbikos képviselőt Ukrajnából

Miután kamumegfigyelőként részt vett a Donyeckben és Luhanszkban megtartott „választáson” Gyöngyösi Márton „persona non grata” lett az országban – írja az Index.

A kizárólag Oroszország által elismert donyecki és luganszki szakadár „népköztársaságokban” tartott vasárnapi “választáson” megfigyelőként vett részt Gyöngyösi Márton és Szaniszló Adrienn jobbikos politikus. A lap úgy tudja Moszkvából mentek a térségbe, így kerülték el az ukrán határellenőrzést.

Az Index értesülései szerint emiatt kitiltották őket Ukrajnából. A lap hivatkozik az ukrán kémelhárítás közleményére, melyben tudatják, hogy  a külföldi „álmegfigyelőknek” meg fogják tiltani a beutazást Ukrajnába, ha eddig még nem tették volna meg.

Az SZBU és az ukrán belügyminisztérium az ukrán állampolgárok ellen elkövetett “nagyszabású bűncselekménynek” nyilvánította a Donyeck és Luhanszk megyei választásokat. A dokumentum szerint a térségben a terror, megfélemlítés, nyomásgyakorlás, megvesztegetés, továbbá kényszermunka és emberrablások számos esetét dokumentálták. Szerintük a Gyöngyösiékhez hasonló „álmegfigyelők” a tevékenységükkel fegyveres terroristákat támogatnak. 

Gyöngyösi egyébként az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke. 

Moszkva tiszteletben tartja a két délkelet-ukrajnai szakadár megyében, Donyeckben és Luhanszkban élők véleménynyilvánítását a vasárnap tartott választáson.Washington és Brüsszel szerint ugyanakkor a szavazás alkotmányellenes volt, és akadályozni fogja a békés rendezést a válság sújtotta térségben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik