Nagyvilág

Megerősödtek az ukrajnai szeparatisták

Oroszország területéről továbbra is intenzíven látják el utánpótlással és fegyverekkel a kelet-ukrajnai szakadárokat - jelentette ki az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

Andrij Liszenko pontos adatokat nem tudott mondani, de kijelentette: a térségben harcoló ukrán fegyveres erők jelentetése szerint az utóbbi időben megerősödtek a szeparatista fegyveresek. Vasárnap újabb, 32 autóból álló úgynevezett segélykonvoj hajtott be Ukrajna területére Oroszországból a Luhanszk megyei Izvarinénél, a Donyeck elnevezésű orosz határátkelőn keresztül, megsértve a nemzetközi megállapodásokat – mondta Liszenko.

az ukrán hatóságok nem ellenőrizték a szállítmányt, mivel annak érkezéséről nem kaptak hivatalos értesítést Moszkvától. Ez már az ötödik humanitáriusnak nevezett orosz konvoj, amely augusztus 22. óta behatolt Ukrajna területére, három napon belül pedig a második. Közben az ukrán határőrszolgálat jelentette, hogy az orosz határ menti térségből, Szverdlovszkból és Cservonopartizanszkból mintegy 80 fős szeparatista fegyveres csoportot irányítottak át a megyeszékhelyre, Luhanszkba. A jelentés szerint a csapatot olyan buszokon és GAZ típusú autókon szállították, amelyekre az ukrán határőrség emblémáját festették.

Kijevi értesülések szerint az egyik luhanszki varróüzem rendelést kapott nagy számú ukrán katonai egyenruha készítésére. Liszenko sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában három ukrán katona esett el és hét sebesült meg a harcok övezetében. vasárnap reggel két katona meghalt az azovi-tengeri Mariupol város egyik ellenőrzőposztjánál. Egy civilt állítottak meg, aki azt mondta, hogy segélycsomagokat visz személyautóján az Azov ukrán belügyi egységnek. Az autó átvizsgálása közben azonban a gépkocsi felrobbant. A detonáció következtében az autó sofőrje is megsérült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik