„Otthagytátok a gyermekeiteket magányosan, a hideg földben. Én hazavittem, és felmelegítettem őket” – mondta a bírósági tárgyalásán a 47 éves Anatolij Moszkvin, aki fiatal lányok holttesteinek tucatjait tartotta a hálószobájában – írja a Mirror.
A hátborzongató ügyben egy édesanya szólalt meg, akinek kettős a gyásza: brutálisan meggyilkolták kislányát, majd a pszichésen súlyosan sérült orosz történész kiásta és mumifikálta a maradványait.
A férfi a halott kislányokra zoknit, ruhákat és csizmát adott, kisminkelte őket és zenedobozokat helyezett a bordáik közé, hogy játékoknak tűnjenek. Minden egyes áldozatának születésnapját jegyezte.
Az igen művelt, ám az orvosi szakvélemény szerint skizofréniában szenvedő Moszkvin a bíróság ítélete alapján belátható időn belül nem hagyhatja el a zárt pszichiátriai intézetet.
Az akkor tízéves Olgát brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg, mikor életében először sétált volna egyedül otthonukból a szomszéd háztömbben lakó nagymamája lakásába. A kislányt egy drogos támadta meg, elvette a fülbevalóját, és mivel megpróbált megszökni, egy vasrúddal fejbe verte. A maradványai csak öt hónap múlva kerültek elő saját háztömbjük padlásáról, a csövek mögül.
Olgát 2002-ben temették el, tíz év múlva azonban, amikor felnyitották a sírt, azt vették észre, hogy a maradványok eltűntek. „El sem tudják képzelni, milyen érzés, hogy valaki hozzányúlt a gyermek sírjához, ami számomra a legszentebb hely a földön. Kilenc évig jártunk a sírjához, és nem tudtuk, hogy üres. Nem ott volt, hanem ennek a szörnyetegnek a lakásában” – mondja az édesanya.
A szülők nem sokkal a temetés után kis kerítést kezdtek építeni a sír köré, ám egyik nap, mikor mentek, az volt az érzésük, hogy valaki járt ott. A koszorút elmozdították, ugyanabban a hónapban pedig találtak ott egy levelet, a D.A. (Dobry Angel, vagyis Kedves Angyal) monogrammal ellátva – Moskwin így hivatkozott magára.
A levél a halott kislánynak szólt, s Kishölgyként szólította meg. A levelek gyakran jöttek. „Gratulált neki minden ünnep alkalmával, szeptember elsején, az iskolakezdés napján, és pontosan számon tartotta, hogy éppen hányadikos lenne, ha még élne. Képzeljék el, milyen volt ez nekünk… mintha kést döftek volna a szívünkbe.” – mondják a szülők.
A rendőrség persze semmit nem tudott tenni, azzal nyugtatták a szülőket, hogy ők nem bánják, akármit is csinálnak azzal a barbárral – már ha a szülők megtalálják a levélírót. Ahogy az évek teltek, az édesanya, Natalia egyre kevésbé bírt abban a házban maradni, ahol a lányát megölték, férje azonban nem volt hajlandó elhagyni a lakást: csak ült, és lánya dolgait nézegette. Végül az asszony az édesanyjához költözött. Tizennégy hónap múlva újra összeköltöztek, s mostanra született még egy gyermekük, Alexei, aki visszaadta a szülők életbe vetett hitét.
A tragédián azonban nem teljesen tudtak túllépni: „Még mindig nem fogom fel, hogy mennyire beteg ez az egész: kilenc évig élt a mumifikált lányommal a hálószobájában. Tíz évig volt az én kislányom, kilenc évig az övé.”
Moskwin édesanyja, a 76 éves Elvira ezt mondta a rendőröknek: „láttuk a babáit, de nem gondoltuk, hogy testek vannak bennük. Azt hittük, hogy ez a hobbija, és semmi kivetnivalót nem találtunk benne.
Maga Moskwin, aki egyébként az orosz temetők és temetkezési szokások szakértője, különböző magyarázatokat adott tettére: „Azt vártam, hogy elég fejlett legyen már a tudomány ahhoz, hogy ezeket a kislányokat visszahozza az életbe.” „A múmiakészítés szakértője akartam lenni.” „Beszélni akartam velük.”
Arról is mesélt, hogy miként választotta ki a lányokat: „A sírjukra feküdtem és figyeltem, mit mondanak. Gyakran arra kértek, hogy vigyem őket sétálni.”
A rendőrség beszámolt arról, hogy gyermekként Moskwint megerőszakolták, azt pedig ő maga meséli, hogy emlékszik, miként kényszerítették, hogy egy halott kislány arcát megcsókolja annak temetésén.
A gyászoló édesapa, Igor, nem elégedett meg Moskwin kórtörténetével, és túl puhának tartja a törvényeket. „A büntetésnek egyensúlyban kellene lennie a cselekedettel. Attól félünk, hogy addig pihenget a pszichiátrián, hogy egyszer azt mondják majd, hogy meggyógyult, és visszamehet a sírokhoz. Bár találkoztam volna vele a sírnál tíz éve. De ha megtettem volna, amit meg kellett volna tenni, most én ülnék börtönben.”
Az azonban, hogy Moskwint valaha is kiengedjék, enyhén szólva is kétséges. Nem meghatározott időtartamra szólt a bíróság ítélete, és ha mégis kikerülne, újabb tárgyalással kell szembenéznie.
