Nagyvilág

Szijjártó megtörte a jeget

13 év után először fogadtak magyar külügyminisztert Kanadában.

A miniszter újabb kanadai befektetésekre és a kétoldalú kereskedelem bővülésére számít. Az MTI-nek telefonon azt mondta, megbeszélése John Baird kanadai külügyminiszterrel azért is jelentős, mert Ottawában 13 éve nem fogadtak magyar külügyminisztert, és mert a két ország 50 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot. Az elmúlt 13 évben a  kereskedelmi forgalom megnyolcszorozódott, és az idei év első hét hónapjában a magyar export 33 százalékkel nőtt.

A kanadai tőkebefektetéseknek Magyarország a 12. legfontosabb célpontja, az országban jelenleg 3 milliárd dollárnyi kanadai befektetés van főleg az autóipar, az élettudományok és az ingatlanfejlesztés területén. Szijjártó Péter a kanadai vállalatvezetőkkel folytatott tárgyalásai alapján azt mondta: a közeljövőben újabb kanadai befektetések várhatók, elsősorban az autóipari beszállítások területén.

A magyar miniszter kanadai partnerének elmondta, a nyitott gazdaságú Magyarország abban érdekelt, hogy a nemzetközi kereskedelmi forgalomban minél kevesebb vám és bürokratikus akadály legyen. “Magyarország elkötelezett támogatója a Kanada és az Európai Unió között folyamatban lévő szabadkereskedelmi tárgyalások mielőbbi lezárásának. Úgy kalkulálunk, hogy a megállapodás nyomán a magyar export jelentősen bővülhetne, tekintettel arra, hogy a várakozások szerint az EU exportja 24,3 százalékkal nőhetne Kanada irányába. Ezen belül a magyar export mind közvetlenül, mind közvetve, német és francia vállalatokon keresztül jelentős növekedést tudna elkönyvelni” – nyilatkozott Szijjártó Péter.

Az energiapolitikai tárgyalásai kapcsán a miniszter kijelentette: a minél több gázbeszerzési forrás után néző Európa, ezen belül főleg Közép-Európa szempontjából kifejezetten előnyös fejlemény, hogy Kanada, a világ ötödik legnagyobb földgáz-kitermelője, exportjának diverzifikálásán dolgozik. “Reméljük, hogy azok a kanadai tervek, amelyek arról szónak, hogy LNG-terminálokat (a cseppfolyósított gáz szállításához, fogadáshoz kialakított állomások) telepítenek, valósággá tudnak válni. Ebben az esetben az észak-déli folyosó kiépülésével Közép-Európa egy új beszerzési forráshoz juthat majd, ami óriási előrelépés lenne a regionális energiabiztonság területén” – mondta.

John Baird elismerését fejezte ki azért, hogy Magyarország az elmúlt időszakban komoly mennyiségű gázt szállított Ukrajnának. A miniszter beszámolója szerint a geopolitikai kérdések közül elsősorban az iraki helyzetről folytattak eszmecserét. Szijjártó Péter elmondta, Magyarországnak az a célja, hogy egy olyan nemzetközi összefogás jöjjön létre, amely nyomán a keresztény közösség kiirtására törekvő Iszlám Állam vezetőit minél előbb a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítsák, és ennek ügyében már szorgalmazta a nemzetközi összefogást.

A magyar külügyek irányítója köszönetet mondott partnerének azért, hogy Kanada 58 évvel ezelőtt, 1956-ban 40 ezer magyart fogadott be, akiknek leszármazottai ma már elismert és jó polgárai Kanadának. Szijjártó Péter tolmácsolta Magyarország szolidaritását az ottawai háborús emlékműnél és a parlamentben elkövetett terrortámadás miatt és kifejezte részvétét az áldozat családjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik