Nagyvilág

Legalább hét nővel végzett a sorozatgyilkos

Egy motelben fojtotta meg az elsőként megtalált áldozatot. Elfogták és elmondta a nyomozóknak, hogy hol találják a többit.

Hét nő holttestét találták meg a hétvégén az amerikai Indiana államban, miután egy 43 éves férfi beismerte egy nő megölését, akinek holttestére pénteken egy motelben bukkantak – írja a Daily Herald. A férfi a nyomozóknak a kihallgatás során elmondta, hogy hol találják meg a többi holttestet.

A férfi Texasból érkezett a környékre, ahol a gyilkosságokat elkövette. Úgy tudni, korábban is volt ellene eljárás szexuális bűncselekmények miatt. Egyelőre nem tudni, lehetnek-e még további áldozatok.

 Itt találtak rá az egyik áldozatra. Fotó: McClatchy-Tribune

A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy a férfi hogyan került kapcsolatba a meggyilkolt nőkkel. A motelben elsőként megtalált áldozat egy 19 éves lány, akit a gyilkos megfojtott. Az ő holttestére azután bukkantak, hogy egy barátnője bejelentette az eltűnését. Szombaton és vasárnap további hat holttestre bukkantak elhagyott házakban, haláluk okát még vizsgálják.

A város, Gary, ahol a holttesteket megtalálták, egykor virágzó, kohászattal foglalkozó település volt 178 ezer lakossal, ezzel a tevékenységgel azonban évtizedek óta felhagytak. A lakosság 78 ezer főre csökkent, házak ezrei maradtak elhagyatva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik