Nagyvilág

Először kapott fegyvert a kurd ellenállás

27 csomagot dobott le - bennük kézi fegyverekkel, lőszerekkel és orvosi ellátmánnyal - az amerikai légierő a szélsőséges szunnita ellenőrzés alatt álló Kobani közelében – tájékoztat washingtoni információkra támaszkodva az MTI. Az utánpótlás az észak-iraki kurd hatóságoktól származik.

A támogatással az volt a cél, hogy lehetővé tegyék a szélsőséges szunnita szervezet elleni harc folytatását, és így megakadályozzák, hogy a dzsihadisták teljesen bekebelezzék a török-szíriai határon fekvő várost. Bár a küldetés eredményességének felmérése még folyamatban van, egy név nélkül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő azt mondta, a szállítmány “túlnyomó része” eljutott a kurd harcosokhoz.

Ez az első alkalom az Iszlám Állam elleni műveletekben, hogy fegyverrel látják el a kurdokat.

Megfigyelők szerint biztosra vehető, hogy a kurdok fegyverrel való ellátása felbőszíti a török kormányt, amely korábban közölte, hogy ellenzi a szíriai kurdok felfegyverzését. Szerintük ugyanis ahhoz a – Törökország által terrorista szervezetként nyilvántartott – Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadó szervezethez tartoznak, amely 30 éven át fegyveres harcot folytatott a török hatóságok ellen. Ankara erről szóló álláspontját legutóbb épp szombaton fejtette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő Barack Obama amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésén.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik