Nagyvilág

Újabb amerikai légi csapások Szíriában és Irakban

Az Egyesült Államok légiereje az elmúlt két napban Szíriában 15, Irakban tíz légi csapást mért az Iszlám Állam fegyvereseire - közölte szombaton a közel-keleti térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM).

A tájékoztatás szerint két bevetésben a Szíria északi részén fekvő Kobani térségében támadták a kurd várost ostromló szélsőségesek állásait. Egy másik csapással Rakka tartományban az IÁ egy táborát rombolták le.

A többi, Szíriában végrehajtott támadással, többek között a kelet-szíriai Deir ez-Zór tartományban azokat a helyszíneket bombázták, amelyek az IÁ finanszírozásában játszanak szerepet. Így légi csapások érték a szélsőségesek olajkitermelő, tároló és szállító hálózatát – emelte ki a CENTCOM.

Az olajcsempészet az egyik legjelentősebb bevételi forrása a szélsőségeseknek, s az ebből származó pénzek szakértők szerint elérhetik naponta akár a hárommillió amerikai dollárt is.

Deir ez-Zórban légi csapást mértek egy gázelosztó létesítményre is Hashám város közelében. Szíriai aktivisták arról számoltak be, hogy a település környéke lángokban áll, s legalább nyolc ember meghalt, köztük négy tartálykocsi sofőrje.

Az amerikaiak Irakban is csapásokat mértek az IÁ állásaira, méghozzá az iraki fővárostól, Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsinál, ahol az ország legjelentősebb finomítója van, valamint az észak-iraki Moszul környéki stratégiai jelentőségű gát környékén. Megsemmisítették a dzsihádisták több járművét, valamint lerombolták egyik épületüket.

A szélsőségesek eközben kivégeztek, majd keresztre feszítettek egy férfit Szíria északi részén, akit azzal vádoltak, hogy létesítményeiket fényképezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik