Nagyvilág

A jemeni lázadók elérték a Vörös-tengert

Ellenőrzésük alá vonták Jemen egyik kulcsfontosságú vörös-tengeri kikötővárosát és egy Szanaától délre fekvő tartományát a fővárost nemrégiben elfoglaló síita húszi lázadók.

A húszik – akiket állítólag Teherán támogat – már ellenőrzésük alatt tartják a fővárostól északra fekvő Szaada és Omrán tartományt – tudósít az MTI. Több napig tartó ostrom után a lázadóknak kedden sikerült bevenniük a Szanaától 200 kilométerre nyugatra fekvő Hodeida vörös-tengeri kikötővárost, és elfoglalták a fővárostól délre fekvő Damár tartományt, és annak azonos nevű székhelyét.

A jelek szerint a lázadók a központi kormány gyengeségét, valamint a hadseregen és a biztonsági erőkön belül uralkodó káoszt kihasználva saját „miniállamot” akarnak létrehozni Jemenen belül.

Az észak-jemeni síita húszik és a szunnita kormányzat közötti összecsapások a nyáron kezdődtek, és a lázadók harcukat elsősorban területük kiterjesztéséért és jogaik megerősítéséért vívják. Szeptember 21-én a húszik ellenőrzésük alá vonták a jemeni fővárost, éppen azon a napon, amikor sikerült nyélbe ütni a kormány és a lázadók ENSZ-közvetítéssel kidolgozott tűzszüneti megállapodását. A lázadók ezután hetekig tüntettek, a hatalom számukra előnyösebb megosztását és a kormány átalakítását követelve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik