Nagyvilág

Bűntudat gyötri Anders Behring Breivik apját

A norvég tömeggyilkos apja minden pillanatban arra gondol, hogy mit tehetett volna, hogy megakadályozza a történteket.

2011 júliusában Anders Behring Breivik Oslo belvárosában robbantott. Nyolc ember halt meg. Ezután áthajózott Utoya szigetére, ahol a kormányzó Munkáspárt ifjúsági szervezete táborozott. Itt 69 embert lőtt agyon, főleg tinédzsereket.

„Bárcsak megakadályozhattam volna, ami történt, de mit tehettem volna?” – mondta Jens Breivik, a szélsőséges tömeggyilkos apja. A 78 éves férfi négy éves koráig nevelte fiát. „Amikor elváltam az anyjától, el kellett fogadnom, hogy hozzá fog kerülni, nem nagyon volt példa arra, hogy egy gyerek az apjához kerüljön” – nyilatkozta a férfi a Daily Mirrornak. „Ha keményebben küzdöttem volna, talán mégis nekem ítélik és ma más ember lenne belőle” – vélte.

Jens Breivik Franciaországba költözött, de később, amikor a fiú 11 éves volt, visszament Osloba, hogy közelebb legyen hozzá. „Jól éreztük magunkat együtt, de 16 éves korában belépett egy szélsőjobbos bandába és megszakadt köztünk a kapcsolat” – mondta az apa. A fiáról addig nem hallott semmit, amíg meg nem pillantotta a tévében. „Teljesen megbénultam, sokkolt a dolog, nem értettem az egészet” – mondta.

Anders Behring Breiviket 21 év börtönre ítélték, ez a legmagasabb kiszabható büntetés Norvégiában. Ezt azonban meg is lehet hosszabbítani, ha fennáll az újabb bűnelkövetés veszélye. Márpedig Breivik azóta sem bánta meg tettét.

Az apa azt mondta, bűntudat gyötri, hogy nem tett meg mindent azért, hogy eltávolítsa fiát a szélsőséges eszméktől. Jens Breiviket álmában is kísérti a kép, ahogy saját gyereke sorra mészárolja a diákokat és keresztülgázol a holttestükön. De emlékszik arra az angyali kisfiúra is, aki imádott a ház melletti erdőben játszani. „Amit tett, az borzasztó és soha nem tudom neki megbocsátani. De akkor is a fiam. Sajnálom őt, mert még mindig hiszem, hogy maradt benne emberi vonás” – mondta az apa.

„Tavaly telefonáltam a börtönbe, hogy megkérdezzem, találkozhatnánk-e. Négy hónap múlva kaptam tőle egy kimért, hűvös hangvételű levelet, melyben hátborzongató gondolatokat fejtett ki és azt írta, akkor hajlandó fogadni, ha én is csatlakozom fasiszta eszméihez” – mondta Jens Breivik. „Az én hibám, ami történt? Tehettem volna ez ellen valamit? Ezeket nem könnyű megválaszolni, sőt nagyon nehéz dolog egy tömeggyilkos apjának lenni. Minden pillanatban ez a tudat gyötör” – nyilatkozta a férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik